Nathaniel

- Mi az, hogy Christian azt csinál, amit akar, nekünk meg még itt is unalmas utasításokat kell követnünk? - kérdeztem felháborodottan és olyan arcot vágtam mint a sértődött négy éves kisfiúk, akiktől elvették a játékautóját. Nem mintha bármikor is hallgattam volna bárkire is, de nem tetszett, hogy nekem majd pont Farrel fogja elmondani mikor, mit és hogyan csinálka. Figyeltem, ahogy Farrel alakját elnyeli a sűrű erdő.
- Most komolyan képes itt játszani a nagy hőst, aki egyedül indul el egy lakatlan szigeten, hogy felfedezze a terepet. - Mennyire utálom én Christiant. Volt néhány nézeteltérésünk, vitánk... ügyünk. De képes volt elnyerni az ellenszenvemet, pár meggondolatlan és fellengzős beszólásával.
- Menjünk. De mielőtt még visszahoznánk, leckéztessük meg egy kicsit - húztam sejtelmes vigyorra ajkaimat. - Itt nem ő a nagy főnök, senkit nem fog érdekelni a jelvénye. Ha szembe jön egy medve, nem mutathatja fel neki, hogy már pedig ő akkor most letaróztatja. Főleg, hogy még medvék sincsenek itt. Szerintem az lenne a legjobb, ha lelöknénk a hegy tetjéről, aztán pedig beállítanánk balesetnek. Soha nem keresné senki... - magyaráztam gúnyosan csillogó szemekkel, miközben Sebastiannal követtük Christ.