2010. október 16., szombat

Nathaniel

Gondolhattuk volna, hogy ez a szemétláda aljas fakabát, valahogy leszedi magát onnan. Ahogy nekem esett, próbáltam ellökni magamtól. Lábamba állította a rohadt kését én meg ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Hogy lehet valaki ennyire aljas és bunkó? Mi nem bántalmaztuk testileg... ennyire. Miért kell neki rögtön a nagy fiút játszania, akinél van kés. Kezemet rányomtam lábamra, hogy minél kevesebb vért veszítsek, amíg visszaérünk a táborhelyre.
- Megöllek Farrel - sziszegtem a férfi arcába, de erre ő csak behúzott egy jókorát, mire orromból ömleni kezdett a vér. - Véged van. Könyörögj az életedért, te patkány - üvöltöttem Christiannak, majd miközben próbáltam elállítani az orromból patakzó vért, előkerítettem a fegyvert, amit nem régen csórtam el tőle.
- Ha nem indulsz el a táborba egy kurva szó nélkül, akkor szitává lövöm a lábadat és mivel senki nem fogja tudni ellátni még le is kell majd vágni, nehogy elfertőződjön és itt rögtön megdögölj. Habár érted nem lenne kár - köptem undorodva, majd rászegesztem a pisztolyt és kibiztosítottam. - Lódulj! - löktem meg, majd térdre esett. - Ne idegesíts fel Farrel - sziszegtem neki és vállánál fogva hurcolni kezdtem a part felé.
- Szerintem simán itthagyhatnánk ezt is - böktem fejemmel lenézően a férfi felé, majd visszaérve a többiekhez leültem egy nagyobb kőre és a közeledőket kezdtem bámulni. Ezek is mit műveltek ketten az erdőbe? Nem is akarom tudni. Beletúrtam hajamba, majd figyelni kezdtem a tűzet, ami időközben már vadul lobogott. Letelepedtem a homokba, de egyszerűen nem voltam álmos. Itt aludni? Lehetetlen.
- Haza jutunk innen valaha?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése