Nathniel

Egy kisebb bőröndöt hurcoltam magam után, majd betettem a busz csomagtartójába. Hátamat neki vetettem a busz oldalára, majd figyeltem, hogy kik jönnek. Sebastianról és Brendonról tudtam. Néhány felsőbb éves. Massie... és Zoe.
- Szia - küldtem felé egy kedves mosolyt, de nem igazán érdekelte, ugyanis szemére húzta azt az idióta napszemüvegét és felviharzott a buszra. Így legyek én türelmes. Nem lehet köszönni sem neki, mert rögtön úgy viselkedik, mint akit vérig sértett az egész iskola. Mit tehetek én arról, hogy leesett a színpadról és most az anyja nem hajlandó vele beszélni? De azért engem napi szinten hív, hogy Zoe mennyire haragszik rá a történtek miatt. Azt sem értem, miért hiteget, hiszen ha valóban barátok lennénk, mint ahogy azt ő kérte, most megkérdezte volna, ülök-e mellé. De a rideg "hello"-jával még azt a szikrányi reményt is eloltotta, ami bennem lobbant fel egy percig.
- Sebastian - vigyorogtam rá a srácra, de mielőtt még táskája fejemhez vágódhatott volna, kezemmel kivédtem az ütközést. - Ne szórakozz. Nem tehetek róla, hogy úgy alszol, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne a harmadik világháború. Látom nem tervezed, hogy hosszú távon időzöl Amerikában. Nem mintha én több cuccot hoztam volna - vontam meg vállamat.
- Szevasz Brendon. Nehogy azt hidd, hogy én jobban örülök neked - köptem én is gúnyosan haveromnak.
- Szálljunk fel, ha minden igaz nem sokára indul a gépünk. - Szinte már csak mi voltunk lent, így előre mentem és beültem a hátsó sorba Zoe mellé. Nem kérdeztem meg szabad-e a hely én hátul szerettem ülni és volt még itt pár hely a többieknek is.
- Hova is megyünk? Las Vegasba? Imádom azt a várost, eddig kétszer voltam, de mindig teli zsebekkel jöttem el - mondtam vigyorogva miközben leszedtem Zoeról a napszemüvegét. Nem kellett volna, úgy nézett rám, mint aki mindjárt gyilkolni fog.