Karba font kézzel figyeltem, ahogy össze-vissza szerencsétlenkednek. Hemsworthról inkább tudomást sem vettem. Jobb az úgy, mert csak felidegesíteném magam vele és igazából ebben a magas sarkúban én sem érzem magam biztonságban. Már ezerszer megmondtam a véleményemet róla. A magas sarkú csak arra való, hogy az ember feneke kisebbnek tűnjön benne. És elfutni sem egyszerű vele. Összeszorított fogakkal próbáltam elhajolni a felém repkedő papírgalacsinok felől. Ezt nem hiszem el… Ekkor futott be Brendon. Szájtátva bámultam a botrányos előadását. Ez bolond. Ez be van lőve. Na, jó… erre én nem vagyok kíváncsi.
- Haha, Brendon. Ha továbbra is ezen a véleményen maradsz, akkor szót fogsz érteni az anyámmal. – fintorogtam, majd sértődötten lemásztam a színpadról és turkálni kezdem a táskámban.
- Oké, nincs mindenkinek dolga valahol máshol?! Elég, hogy Hemsworth teszi itt az agyát, rátok már tényleg nincs semmi szükségem. – rogytam le a székre kétségbeesetten. Én feladom. Ezek a csajok botrányosak, egy rakás szerencsétlenség, de komolyan. Hemsworth az istenért nem csinálna semmi normálisat, a többieket is itt eszi a fene. Nincs kedvem ehhez az egészhez. Na, jó.
- Cipőket fel és ugyanezt. – mondtam unottan, miközben szórakozottan firkálgattam a jegyzetfüzetembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése