Zoe

Nyugodt álmomból arra riadtam fel, hogy a stuwardess azt kiabálja, hogy mindenki nyugodjon meg, semmi ok a pánikra, csak egy kisebb vihar van kint. De próbálta csillapítani a társaságot, hogy a pilóta már nem először találkozik ilyen problémával. Észre sem vettem először, hogy Nate éppen örjöng és kiabál a kétségbeesett nővel.
- Nathaniel, ülj vissza a helyedre, senki nem fog meghalni. Nyugodj már meg - vonszoltam vissza Viviana mellé a srácot. Majd lenyomtam az ülésébe és bekapcsoltam az övét.
- Olyan vagy mint egy óvodás - vigyorogtam rá, majd összeborzoltam az ég felé meredező szőkés-barna fürtjeit.
Ahogy én is visszaültem a helyemre, kinéztem a kis repülőgép ablakán és valóban egy hatalmas köd és felhő tömeg ereszkedett körénk. Cslódnom kellett a biztonságunkat illetően, ugyanis pár perc múlva irányíthatatlanná vált a repülőgép és egyenesen a föld felé indultunk az Indiai-óceán kellős közepén.
Egyre csak az járt a fejemben, hogy nem akarok meghalni, habár nem sok eshetőség igazolta, hogy életben maradunk. Esélyeink a nullával voltak egyenlőek. Elmorzsoltam egy könnycseppet, miközben levegővételem egyre gyorsabb lett és végül elvesztettem eszméletemet.

Amikor ismételten magamhoz tértem, mindenhol sötét volt és nem éreztem a lábaimat. Feltornáztam magam karjaimra, majd lábaim felé pillantottam. Nem csoda, hogy nem éreztem őket, térdemtől lefelé a vízbe lógtak a lábszáraim. Hátrébb húzódtam, majd vártam, hogy újra érezzem őket és rájuk tudjak állni. Hol a francba vagyok? Mit keresek itt? Meggondolatlanságból elpillantottam jobbra és észrevettem az égő repülőgép roncsait.
Mivel nem csatoltam be az övemet így kerülhettem a repülőn kívülre. Nagyon reméltem, hogy mindenki jól van. Lábaim még mindig fájtak a földre való érkezéskor így lassabban indultam a roncs felé. Mindenki kábultan feküdt a székekben oxygén maszkokkal arcukon. Köhögcsélve mentem be az utasfülkébe.
- Hééé, ébredjetek - kiabáltam de láthatólag senki nem hallotta. Lehet, hogy megsüketültem? És csak tátogok? Magam sem tudtam. Megráztam Nate, majd Brendon vállát, hogy ébredjenek. Ijedten kapták rám mind ketten a tekintetüket.
- Nyugi, fiúk. De most ki kell mennünk innen. A többieket is fel kell ébreszteni - mondtam nekik, majd vártam egy kicsit, hogy magukhoz térjenek. A gép végébe indultam és Sebastian elé érve, megálltam, majd figyeltem, hogy fent van-e. Hát nem volt. Egy hatalmasat kevertem le neki, majd néztem, ahogy ő is magához tér.
- Jó reggelt Csipkerózsika, fel kellene neked is ébredned, hacsak nem szeretnél sült csirkévé égni - köptem cinikusan a srácnak, majd Chrishez léptem és az ő válát is rázogatni kezdtem.