Türelmesen hallgattam végig Massie kétségbeesett mondandóját.
- Ugyan, dehogy utálnak. De ha mégis, akkor legyél büszke magadra. Mert állítólag csak azt utálják, az emberek, aki jobb náluk. Ha irigykednek rá. Persze vannak kivételek is - jegyeztem meg csak úgy fél válról magamnak, mert még is csak abnormális dolog lenne, ha én féltékeny lennék Sebastian Acerlotra. Ez kész röhej. Gondolataim hatására arcomon egy undorodó fintor szaladt át. Viccnek is rossz, de az a lényeg, hogy Massie megnyugodjon és ne kelljen még több csirkét rohangáltatnom ide-oda, mert én ezektől ki tudok készülni. Az én húsz lányom is borzalmas, még húsz szerencsétlen idióta, már beutalót jelentene a diliházba.
- Szóval, Mass. Fogd fel úgy, hogy mindenki csak rád szeretne hasonlítani, de mivel téged senki nem utánozhat, inkább gúnyt űznek belőled és kibeszélnek a hátad mögött. Híres vagy és tele vagy rajongókkal. Így kell felfogni a dolgokat, oké? - kérdeztem egy kedves mosoly kíséretében, majd figyeltem, ahogy a magassarkúkban topogó lányok egymásnak ütköznek.
- Lehetetlenek, igazad van. De muszáj végig csinálnunk, hogy megmutassuk nekik, hogy mi vagyunk a keményebbek és már pedig ők úgy fognak rohangálni a kifutón, ahogy mi tapsolunk nekik. Brendon Darwint meg pofozd fel. Egy beképzelt, szemétláda, aki azt hiszi, hogy ő itt a király. Pedig nem is sejti mennyire téved. Brendonra adj tűsarkút, hagy próbálkozzon - mondtam szélesen vigyorogva, majd még egy utolsó pillantást vetettem a kis csapatra.
- Amarilla, te pedig legyél megértő Massie-val. Nagy nyomás van rajta. Csak szeretné a legjobbat kihozni belőletek - nyugtattam meg Illát, majd bezártam magam mögött a terem ajtót és lassan visszasétáltam a saját kifutómhoz.
- Kössz Emma - küldtem egy fáradt mosolyt a lány felé, majd néztem a lányokat, akik össze-vissza sétáltak a teremben. - Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy még nem láttatok modelleket végig vonulni a színpadon? Kecsesek, a járásuk légies, szinte nem is a földön járnak. Lehetne, hogy egy ici-picit utánozzátok őket? - néztem reménykedve a lányokra.
- Oké, akkor sorakozó és idesétáltok hozzám, egyesével, úgy mintha a kamerák titeket vennének és mindenhonnan rátok vetülne a reflektorfény és ezer meg ezer ember nézi minden lépéseteket. Aki valamit elront, kezdi előről - mondtam angyali mosollyal.
- Örülök, hogy ti is méltóztattatok visszaérni. Gyerünk, Mira, állj be a sorba - mondtam a lánynak, majd tekintetemmel követtem mozdulatait.
- Ugyan, dehogy utálnak. De ha mégis, akkor legyél büszke magadra. Mert állítólag csak azt utálják, az emberek, aki jobb náluk. Ha irigykednek rá. Persze vannak kivételek is - jegyeztem meg csak úgy fél válról magamnak, mert még is csak abnormális dolog lenne, ha én féltékeny lennék Sebastian Acerlotra. Ez kész röhej. Gondolataim hatására arcomon egy undorodó fintor szaladt át. Viccnek is rossz, de az a lényeg, hogy Massie megnyugodjon és ne kelljen még több csirkét rohangáltatnom ide-oda, mert én ezektől ki tudok készülni. Az én húsz lányom is borzalmas, még húsz szerencsétlen idióta, már beutalót jelentene a diliházba.
- Szóval, Mass. Fogd fel úgy, hogy mindenki csak rád szeretne hasonlítani, de mivel téged senki nem utánozhat, inkább gúnyt űznek belőled és kibeszélnek a hátad mögött. Híres vagy és tele vagy rajongókkal. Így kell felfogni a dolgokat, oké? - kérdeztem egy kedves mosoly kíséretében, majd figyeltem, ahogy a magassarkúkban topogó lányok egymásnak ütköznek.
- Lehetetlenek, igazad van. De muszáj végig csinálnunk, hogy megmutassuk nekik, hogy mi vagyunk a keményebbek és már pedig ők úgy fognak rohangálni a kifutón, ahogy mi tapsolunk nekik. Brendon Darwint meg pofozd fel. Egy beképzelt, szemétláda, aki azt hiszi, hogy ő itt a király. Pedig nem is sejti mennyire téved. Brendonra adj tűsarkút, hagy próbálkozzon - mondtam szélesen vigyorogva, majd még egy utolsó pillantást vetettem a kis csapatra.
- Amarilla, te pedig legyél megértő Massie-val. Nagy nyomás van rajta. Csak szeretné a legjobbat kihozni belőletek - nyugtattam meg Illát, majd bezártam magam mögött a terem ajtót és lassan visszasétáltam a saját kifutómhoz.
- Kössz Emma - küldtem egy fáradt mosolyt a lány felé, majd néztem a lányokat, akik össze-vissza sétáltak a teremben. - Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy még nem láttatok modelleket végig vonulni a színpadon? Kecsesek, a járásuk légies, szinte nem is a földön járnak. Lehetne, hogy egy ici-picit utánozzátok őket? - néztem reménykedve a lányokra.
- Oké, akkor sorakozó és idesétáltok hozzám, egyesével, úgy mintha a kamerák titeket vennének és mindenhonnan rátok vetülne a reflektorfény és ezer meg ezer ember nézi minden lépéseteket. Aki valamit elront, kezdi előről - mondtam angyali mosollyal.
- Örülök, hogy ti is méltóztattatok visszaérni. Gyerünk, Mira, állj be a sorba - mondtam a lánynak, majd tekintetemmel követtem mozdulatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése