2010. október 9., szombat

Zoe


A terem szélénél toporogtam és próbáltam úgy helyezkedni, hogy mindenki tökéletesen lássa, mit csinálok. Láttam a lányok arcán, hogy már cseppet sem tartják annyira jó murinak ezt az egész modellkedős dolgot, mint mikor jelentkeztek, vagy éppen még reggel. Azért meg kell hagyni, a gyakorlás már látszik rajtuk. Vannak akik egészen hozzászoktak a magassarkújokhoz és próbálnak nem fapofával vigyorogni. Helyes. Haladunk.
- Oké, akkor most te, te meg te... te ott piroban és te, igen te fekete felsőben idejöttök előre - intettem a lányoknak, majd megigazítottam kezeiket, melyek még kicsit feszesen és görcsösen álltak. - Lazuljatok el - mondtam csendesen, majd váltottam a zenén és egy lassú zenét indítottam el. Most előre mentek, megfordultok, hajatokat hátra dobjátok és feneket riszálva visszasétáltok a helyeteket, majd a négy sor cserélgeti egymást. Amarilla, gyere ide - húztam az első sorba a lányt, majd visszasétáltam helyemre és kirívóan mértem végig a lányokat. - Oké, kecses kéztartás, fejet fel, mosoly és indulás - intettem nekik, majd figyeltem minden lány mozdulatát, menni fog.
- Első sor elmegy, második sor változó, harmadik sor van mit tanulnotok, az utolsó sorban állók pedig annyira pocsékak, hogy talán ők magukról is tudják, hogy férfinak kellett volna születniük. Lehet még jönnie az első sorba, na gyerünk. Jöhet a második sor - szóltam a lányoknak, majd elindítottam a zenét és a közeledő Sebastianra lettem figyelmes.
- Miért kell ilyen hülyeségekkel untatnod? Én is legszívesebben egy kötéllel a nyakadon látnálak, mégsem magyarázom el neked folyamatosan, hogy mennyire utállak még ha ilyen kellemetlen helyzetben is vagyunk, hogy egy teremben... Mit csinálsz? - sikkantottam fel kétségbeesetten, majd szemeim teniszlabda méretűre tágultak a csodálkozástól és félelemtől még a kezemben tartott üveget is elejtettem. Ahogy azonban "belém "szúrta a kést, nem történt semmi.
- Te szerencsétlen seggfej - üvöltöttem rá, majd felkaptam cuccaimat és kiszáguldottam a teremből, Viviana terméig meg sem állva... - Itt nem maradok tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése