Zoe

Hát ennyi volt. Szétzúztam egy kapcsolatot... nem is értem magamat. Régen az ilyenek hol érdekeltek? Az jó régen volt. Kár, hogy a két énem még mindig vad harcot vív bennem és néha már magam sem tudok kiigazodni, melyikre is kellene hallgatnom. És ez megőrjít! 

Hagytam, hogy Christopher felnyaláboljon, majd bevigyen a fürdőbe. Szemeim még mindig tele voltak könnyekkel, de visszatartottam őket és nem engedtem, hogy végig follyanak arcomon. 

- Én voltam, aki elhallgatta előle, hogy boccs, lefeküdtem a pasiddal - mondtam gúnyosan és hangom megremegett. Kezeit először le akartam fejteni magamtól, de aztán meggondoltam magam. Miért ne? Hiszen már annyira mindegy nem? Mindenki utál. Legalább azt az embert ne taszítsam el magamtól, aki csak meg akar védeni... Kezemet neki támasztottam a srác mellkasának és makacsul el akartam lökni magamtól, de valahogy nem sikerült. Öngyilkos leszek... Miért is ne? Ugyan kinek hiányoznék? Anyám már rég bedugott volna valamelyik javító intézetbe, ha nincs apám. A barátaim, pedig majd elfelejtenek... nem kellek én ide. Meg lesznek nélkülem. Egy hülye ribanc vagyok... hogy tehettem ezt. Jó úristen! Segíts már! Legalább egyszer abban a rohadt életben! Üvöltöttem a fájdalomtól belülről, és erősen kapaszkodtam Chris pólójába. Csak most ne engedjen el, mert akkor... mi lesze velem? Én ki sem merek menni innen. 

- Nem téged féltelek - szólaltam meg csendesen egy kis idő után. - Nem fogok elmenekülni - löktem el magamtól hevesen tiltakozva. Na jó, még egy terhes nőnek sincsenek ilyen hangulatváltozásai! Ez az egész kiszámíthatatlan és bonyolult és... büdös picsába! 

- Nem védekeztünk - löktem el magamtól olyan erővel a srácot, ahogy csak tudtam, majd végig túrtam a fürdőszoba szekrényeket, de nem találtam sehol egy tesztet, de az egészben a legszebb, hogy a tablettáim sem votlak meg. Megőrülök. Nem bírtam tovább és zokogva buktam le a padlóra. 

- Ne érj hozzám - ütöttem Christ, ahogy leguggolt hozzám, de a végén mégis csak megadóan bújtam védelmező karjai közé. Miért én?