- De felvágták valakinek a nyelvét, így korán reggel - köptem lenézően a szavakat, majd kényelmesen elhelyezkedtem és az újakat kezdtem figyelni. - Oh, boccs. Te inkább egy veszett korcs vagy, mint tünemény.
Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki felránt a kanapéról majd nagy erőkkel az udvar felé kezd löködni. Valami írtószar zene szólt. Mintha a nőket tépték volna, akik nyikorogtak a hangszórókból. Borzalmas, megsüketülök tőlük. És akkor valaki levette a napszemüvegemet is. Nagyon fenomenális. Már meg is vakultam ettől a rohadt napfénytől. Valaki vigyen be. Itt fogok összeesni. Megtudom ki az a nagyon agykárosult, aki ide ki mert vonszolni, szétverem a tökfejét.
- Sebastian le akarok ülni, hagyjál már - próbáltam ellenkezni, de akkor már halottam, a diákok hangját. Nem sokkal később kaptam egy mikrofont a kezembe. Remek. Ez is minek. Ekkor kipattantak szemeim, ugyanis a tömegben apámat pillantottam meg, mellette meg az igazgatót. Próbáltam összeszedni magam és persze minden épkézláb gondolatomat, ami nem az alkohol és a party körül forgott. Nem éghetek le. Miért én?
- Ööö... hello mindenki... vagyis... köszi, hogy... - Ez se jó. Nem működik a mikrofon sem. Szétverem Sebastian fejét. Egyre kétségbeesettebbül kezdtem gondolkozni, hogy mit is tegyek. Komolyan mondom. Sebastian egy szemétláda. Kerüljön a kezeim közé. Azért örömmel konstatáltam, hogy a fejem már nem fájt és látásom is egyre tisztult.
- Ledobtam a mikrofont a földre, majd zsebre tettem kezeimet és amilyen hangosan csak tudtam beszélni kezdtem. Legalább az első sor hallotta.
- Üdvözöllek titeket, a 2010/2011 -es tanévben, itt a ööö Evermore Gimnáziumban. Mint diák kívánnék mindenkinek sikerekben és piában gazdag új évet... - na jó, inkább befogom. Apám szemei idegesen villantak, majd láttam ahogy int az igazgató, hogy menjen valaki helyettem a színpadra. Ez gáz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése