Zoe & Brianna

- Anya, arról lenne szó, hogy... - kezdtem bele, de mint már oly sokszor a mai nap folyamán, anyám egy szó nélkül otthagyott. Még mindig nem értette meg, hogy nem vagyok együtt Nathanielel. Nem kell, hogy meghívja a nyárra Amerikába. Mert ezzel csak mind a kettőnket cikis helyzetbe hozza. De hát az megy neki. Egy órán keresztül hallgattam, hogy mit fogunk négyesben csinálni majd az államokban. Tiltakozni, közbeszólni esélyem sem volt, mert ha véletlen egy percre is csendben maradt, rögtön utána új témára tért át. Rendszerint arra, hogy mennyire borzalmasan intéztem el a divatbemutatót. Én mindent megtettem. Ugyse jó neki semmi.
- Zoe, kicsim. Ezeknek a modelleknek a két harmada egymerő borzalom. Semmit nem tudnak. Te is felmész a színpadra - mesélte anyám nagy boldogan, de azt már meg sem hallotta, hogy én ugyan nem megyek sehova. - Ari drágám, hol a lányod? - hallottam anyám jellegzetes, magas visító hangját, amivel percek alatt az őrületbe tudott kergetni. Szerencsétlen Viviana. Meg kell keresnem, még mielőtt anyám megtalálja.
- Anya, én most...
- Te most menj öltözni gyorsan, mert mindjárt Vivianaval mehettek a színpadra - lökdösött az öltöző felé, ami tele volt kivágottabbnál kivágottabb ruhákkal. Én nem megyek oda ki. Miért mennék? Hiszen én nem vagyok modell, nem készülök annak és különben is... - Zoe nem hozhatsz szégyent rám. Hiszen te is tudod, hogy ez milyen fontos nekem. Holnap minden újság címlapján mi leszünk. És a ruhákat rád terveztem. Muszáj viselned őket - Utáltam, ha elkezdett könyörögni nekem, mert a kétségbeesett arcán mindig megesett a szívem.
- Anya, nem mehetek ki oda, hiszen nem is gyakoroltam. És... - mielőtt még bármit mondhattam volna, már csak azt vettem észre, hogy anyám egy rettentően szűk, fekete ruhát próbál rám húzni, amiből mindenem kint van.
- Hol vannak a kiegészítők? - kérdeztem reménykedve.
- Nincsenek, idén minden a ruhákról szól. Nincs szükség felesleges kacatokra, azt kell megmutatnunk, a ruhák mennyire ki tudják hangsúlyozni a női test vonalait. Kicsikém hány kilót szedtél fel? - csiripelte anyám, majd megnézett a tükörben és elindult kifelé, maga után vonszolva engem is. Tudtam, hogy bolondok háza lesz, ha ő idejön. Miért csinálja ezt?

- Szép jó estét! Jó estét... - puszilgatott végig anyám mindenkit és az irritáló mosolyát sikárkefével sem lehetett volna leszedni arcáról. Természetesen, én is ezt tettem, hiszen erre tanítottak tizenkét évig.
- Ááá, Jonathan - köszöntöttem a férfit, majd levegő után kapkodva fordultam Sebastianhoz és Massiehez. Szűk ez a rohadt ruha. - Persze - mondtam kedvesen, de egy célom volt, hogy minél gyorsabban szabadulhassak. Futólépésben indultam meg a színpad mögé az öltözőkhoz, ami tele volt emberekkel. Mindenki a ruháit próbálgatta és a fodrászok és sminkesek csak úgy nyüzsögtek.
- Gyere már Sebastian - sziszgtem türelmetlenül mert már hallottam anyámat, ahogy megjelenik és mindenkit kioktat.
- Mint ahogy láthattátok, megjött Mrs Crawford, és a ruhái. Az öltözőkben ott vannak a ruhák. Nem akarok hisztit hallani, muszáj mindent úgy csinálnunk ahogy ő azt elvárja. Nem is beszélve arról, milyen hírességek lesznek ma még jelen - próbáltam beszélni, de hangom egyre jobban elhalt.
- Valaki lazítsa ki azt a rohadt fűzöt - kapaszkodtam meg egy székben és az ideges Vivianara néztem kérlelően. Na, már ő is tudja...