2010. október 9., szombat

Zoe


És akkor most én. Szolíd mosoly, sexy csípő mozgás és... nééézd ki van a színpadon. Egy Sebastian. Most véged van Acerlot. Nagyon jó. Zoe, azért arra vigyázz, hogy te ne zúgj le a színpadról. Jajj de szeretek gonosz lenni. Gonosz vigyor terült el ajkaimon, már nem érdekelt, hogy ki látta. Kisétáltam a kifutó szélére, hátra dobtam hajam és küldtem egy csókot a néző közösnégnek. Sebastian előtt indultam vissza, így kicsit lassítottam lépteimen, nehogy túl hamar érjek oda, de azért mégis megelőzzem. Pördültam még egyet, majd a főggönyhoz érve, rácsavartam magassarkúmra az egyik madzagot, és erősen kifeszítettem. Természetesen Sebastian teli pofával vigyorogva sétált visszafelé, észre sem véve a lába előtt kifeszített akadályt. Ahogy gondoltam, Sebastian lába beleakadt és mivel másik lábával éppen lépni akart, a színpad szélére lépett és beborult a közönség soraiba... sajnálatos módon velem együtt, ugyanis én álltam a legközelebb hozzá , így megkapaszkodott a felsőmben és maga után rántott a tömegbe. Anyám megöl! Ez volt az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem. Már mindegy volt mit csinálok, hagytam, magam, ha kapálózok, csak még több gondot okozok. Ugyis mindenki ezt fogja fotózni, de hát nem akarom én letépni a függönyöket. De jobb lett volna, nem láthatta volna senki, hogy pontosan rázuhantam Sebastianra. Kisöpörtem arcomból a hajamat. Nem kellett volna.
- Te idióta szerencsétlen barom. Minek kellett magad után rántanod? - üvöltöttem rá indulatosan, de a hangos zene elnyomta vékony hangomat. Ahogy felálltam volna szembetaláltam magam Darrennel. Szegény. Harmadik alkalom, hogy majdnem megölöm.
- Darren én annyira sajnálom. Már megint én - nevettem fel kínomban, majd gyilkos pillantással visszanéztem Sebastianra. - Esküszöm megöllek. Tudod, mit fogok ezért anyámtól kapni? Dehogy tudod. Megöllek Sebastian Acerlot. Húzz el innen, amíg szépen mondom - ráncigáltam Sebastian sáljánál fogva arrébb, hogy Darren fel tudjon állni.
- Darren, mindig ennyire szerencsésen találkozunk... - pirultam el mondandóm közben. Még szerencse, hogy a sötétben ez nem látszott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése