Egész úton csendesen bámultam ki az elsötétített kocsiablakon. Nem csoda. Kinek van jó kedve, ha visszaküldik abba az elszigetelt kőbörtönbe tanulni, ahelyett, hogy a tengerparton koktélokat kortyolgatna. Csak tudnám, hogy voltak képesek ezt a sulit ilyenre csinálni Sydney kellős közepén. A legtöbb ember egy partyházra számítana, de neeem. Még véletlenül sem.
Amint befékezett az autó, másodpercek töredéke alatt hoztam rendbe a frizurámat, majd megvártam, amíg a sofőr kitárja előttem a kocsi ajtaját. Az apró kövek megcsikordultak a talpam alatt, ahogy rájuk léptem fekete converse cipőmmel. Felkaptam a táskámat, majd elindultam a bejárat felé.
- Üdv újra a pokolban… - húztam gúnyos mosolyra ajkaimat, ahogy beléptem a hatalmas bejárati ajtón.
Gondolkodás és rosszérzés nélkül érkeztem a fiú koleszbe. Ledobtam magam az egyik kanapéra, majd felkapcsoltam a TV-t.
- Héé Sebastian! Igazán letolhatnád a seggedet, mert unatkozom és tudom, hogy itt vagy! – kiáltottam el magam, miközben hosszú, fekete hajam végével játszadoztam. Az utóbbi évben szokásommá vált, a fiú koliban való dekkolás. Nem bírom elviselni a felsőbb éves csajokat. Hideglelésem van mikor fennhangon elkezdik megbeszélni, hogy „ Gáz a hajvonaluk” vagy „Csúnya a körömágyuk” vagy isten tudja milyen hülyeségeket még. Ribancok. Nem azt mondom, hogy én nem foglalkozom a külsőmmel, de ez azért már túlzás…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése