Maya
- Hiába hisztériázol. Gyerünk, szállj be a kocsiba. Maya… Azt mondtam MOST! – találtam szembe magam apám kegyetlen és immár ingerült tekintetével. Már épp nyitottam a számat, hogy vagy ezredjére tiltakozzak, de aztán durcásan bevágódtam a hátsó ülésre. Megfulladhatnak. Vagyis apám megfulladhat. Sőt! Mindenki megfulladhat. Bekényszerítenek a világ másik végében lévő suliba. Hát kössz!
Bizonytalanul méregettem a fölém magasodó épületet. Én ide nem akarok bemenni… Na, jó… Előkotortam a táskámból a telefonomat és bepötyögtem az unokatestvérem számát. Pár kicsöngés után bele is szólt.
- Szia… itt vagyok. Hova menjek? – kérdeztem.
- Ööö… gyere fel a bejárati lépcsőn, aztán gyere a fiú koleszbe jó? Aztán, majd elmegyünk a szobánkba, de jelen pillanatban mindenki itt van. – válaszolta, aztán köszönés nélkül kinyomta a telefont. Lassan kifújtam a levegőt, hátradobtam hosszú, barna hajamat, aztán kicsit határozottabban indultam a megadott helyszín felé.
Egy percet habozva nyitottam be a fiú kollégium ajtaján, de miután megpillantottam az egyik kanapén terpeszkedő fekete hajú lányt rögtön jobb kedvem lett. Beljebb sétáltam, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Sziasztok! Maya Lilith Brightmore vagyok. Viviana… - kezdtem, de Niel félbeszakított. Egyszer nem tudná hagyni hogy én beszéljek. Folyton elnyom.
- Az unokahúgom.
- Igen.
Vivi
- Brendon, tudom, hogy nem szeretnél egy orrtöréssel gazdagabb lenni már az első napon. – pislogtam ártatlanul, miközben egy cseppet sem finoman hátba vágtam a srácot. Szépen lassan mindenki megérkezett én pedig unottan mutatkoztam be az újoncoknak. Blee… nem szeretem, mikor jönnek és próbálnak beilleszkedni. Idegesítőek. Nem, nem vagyok antiszociális. Sőt! Csak az újak hajlamosak… hmm… túlbuzgónak lenni.
- Hello Timike. – kacsintottam a srácra. Haláli mikor próbálja a rideg pasit játszani. Lábaimat feldobtam a kanapé háttámlájára a fejemet pedig lelógattam a földre, így a hajam most a földet söpörte. Pár perc után megcsörrent a telefonom és én pedig kelletlenül elmagyaráztam Mayanak, hogy hova jöjjön. Amikor belépett vetettem felé egy nem éppen kedves pillantást. Irígykedve figyeltem, ahogy magas sarkú cipőjében is úgy siklik mint egy hattyú a vízen. Bezzeg én… pofára esnék benne. Szörnyű.
- Mindenki itt van? – kérdeztem, ahogy végigmértem a társaságot. Nem… valaki hiányzik. – Azt a nagypofájú Hemsworthot meg hol hagytátok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése