Fáradtan túrtam bele szőkés-barna tincseimbe, melyek rakoncátlanul hullottak ezüst szürke íriszeimbe. Mikor tíz perccel ezelőtt nagy nehezen sikerült kiszállnom az ágyamból azt sem tudtam, hogy hány éves vagyok. Egyik kezemben telefonommal, másikban pedig egy liter kávéval, a terasz felé tartottam. A hatalmas terasz, mely a hatalmas villához tartozott, a tengerre nézett. A kert végében pedig az aranysárga homokot a tenger fodrozódó habjai mosták. Állítólag gyönyörű napfelkeltéket lehet megcsodálni innen. Mi ezzel a baj? Hogy életemben nem láttam még itthonról a napfelkeltét. Nem mintha máshonnan túl gyakran bámulnám, hiszen déli tizenkettő előtt életemben nem keltem fel, már három egész hónapja. Most meg itt ülök ezzel a fekete kávéval a kezemben, ami még életében nem látott cukrot. De mit tegyen az ember, ha csak ez tudja visszahozni az életbe? Tegnap, vagyis ma hajnali kettőkor még nagyban vedeltem a koktélokat. A fejem is szét megy... és akkor még ez a rohadt telefon is rezeg. Kimerülten néztem a kijelzőre. Zoe volt az. Kivettem egy cigit a nadrág zsebemből, majd meggyújtottam. Valahogy ki kell józanodnom. Így rögtön kidobnak az iskolából. Az meg apámra nem vetne jó fényt. Még jó, hogy a szüleim valahol Amerikában vannak üzleti tárgyaláson. Jó távol tőlem. Szerencsére. Megköszörültem a torkomat, majd beleszóltam végre a telefonba, mely már vagy fél órája az asztalon rezgett. Irritáló hangot adott.
- ... reggelt Kicsim - rekedt voltam. Nem baj, majd kitalálok valamit.
- Megtennéd, hogy kinyitod végre azt a nyomorult ajtót? Legalább tíz perce csörgetlek. Azt hittem valami történt... - magyarázta kétségbe esetten Zoe.
- Történt is. Annyi volt, hogy... - kezdtem bele, de aztán félbeszakított a bejárati csöngő. - Megyek - nyögtem fel, majd elnyomtam a csikket és inoga léptekkel öt perc alatt sikerült eltalálnom az ajtóig.
- Szia - ugrott nyakamba a szőke lány, majd egy puszit nyomott a számra. - Indulnunk kellene.
- Nem akarok. Most jöttél - húztam be az ajtón, majd kivettem kezéből az autó kulcsot és fekete nadrágom zsebébe csúsztattam. - Látod. Még a kulcsod is elveszett. Ráérünk - motyogtam a lány hajába, majd kezeim végig siklottak testén. Egy ideje nem láttam már, de most nem voltam magamnál. Aludni akartam.
- Nate fél óra múlva évnyitó - és te még mindig úgy nézel ki mint egy hulla. Meddig buliztál az este? - kérdezte vigyorogva, majd levette napszemüvegét és a konyha felé indult. Mindig is otthonosan mozgott ebben a hatalmas hodályban. Én esténként örülök, ha a szobámat megtalálom. Na jó. Előkerítem az ingemet. Pár percmúlva már felöltözve, kezemben a nyakkendőmmel és napszemüvegemmel sétáltam ki.
- Kész vagyok - kiáltottam el magam. - Minek annyi ásványvíz? - kérdeztem a lányt, majd kitártam előtte az ajtót. Ugyis haza kell majd még jönnöm. Még jó, hogy a cuccaim már ott vannak.
- Hogy kijózanodj. Kérem a kulcsot. - Nyújtotta felém apró kezét.
- Én vezetek.
- Én akartam.
Miután már a nyakkendőmet is felkötötte Zoe, kézen fogva indultunk el a fiú koleszba. A folyosón pár régi ismerőst pillantottam meg. Természetesen voltak újoncaink is. Brendont és Sebastiant kézfogással üdvözöltem, majd a többieknek biccentettem.
- Hello gyerekek - köszöntem, majd közelebb húztam magamhoz Zoet és leültünk az egyik kanapéra. Nem tudtam volna megmaradni. - Viviana, én is felettébb örülök, hogy ennyire hiányoztam neked - küldtem felé egy félmosolyt, majd megdörzsöltem szemeimet a napszemüveg alatt.
- Mindenki él? Ki ez a két tünemény? - böktem fejemmel a két új lány felé, majd ellenállhatatlanul elvigyorodtam. Zoe szerencsére nem volt féltékeny fajta. Ő is ugyan ezt csinálta. Habár most egész csendben van.
- Meséljetek valamit. Nem akarom az évnyitóig ezeket a bamba fejeket bámulni - Még jó, hogy az én arcomat nem látják. Eléggé más napos voltam még magamhoz képest is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése