Nathaniel

Éppen sikerült elaludnom, mikor valaki hatalmas üvöltéssel a tudtomra adta, hogy reggel van. Hogy a francba lehetne már reggel, mikor még tök sötét van mindenhol? Nem is kelek fel. Csak tudnám miért érzem ezt az istentelen bűzt? Melyik nagyon idióta felejtette otthon a pelenkáját? Pfúj, esküszöm rosszul leszek... Nagy nehezen kinyitottam elnehezült szempilláimat és keresni kezdtem mi okozhatja ezt a szörnyen undorító szagot. Ahogy a többiekre néztem észrevettem, hogy mindenkit... szinte mindenkit valami undorító dolog terít be. Ki volt ez a nagyon agykárosult, aki képes volt ezt a trutyit idehordani? Ki más, ha nem Acerlot, aki most is úgy vigyorog mint a fakutya. Lenéztem magamra és rá kellett jönnöm, hogy az egész testem be van kenve ezzel a borzalommal.
- Acerlot, esküszöm, hogy ezt még kamatostúl visszakapod - sziszgtem a srácnak, ahogy elindultam a tenger hideg habjai közé. Inkább faggyak meg, mint hogy bűzölögjek. Gyűlölöm ezt az egész szigetet. És utálom, hogy Sebastian ennyire gyerekesen hülye még egy ilyen helyzetben is. Megfojtom. Megetetem vele ezt a rohadt trunymót amit ránk kent! Fujj, de gusztustalan. Természetesen a fehér pólómon szép nyomott hagyott a sáros valami és a farmeromból sem jött ki. Undorító.
- Sebastian mit szeretnél? Most öljelek meg vagy várjam meg, amíg a többiek is segítenek? - sétáltam közelebb Sebastianhoz és villámokat hányó hamuszürke tekintetemet az övébe fúrtam.