Zoe & Nathaniel

Ahogy visszaértünk a cellákhoz, láttam, hogy éppen Nate jött ki a tárgyaló teremből, Amarilla pedig a falnak támaszkodva várta, hogy kiengedjék. Biccentettem Chrisnek, hogy mindjárt megyek utánuk, csak még beszélek Amarillával.
- Figyelj, kint várj meg. Pár perc és én is megyek. Rendben? Most már megnyugodhatsz, még éjszakára sem tartanak bent - mosolyogtam rá kedvesen a lányra, majd lábujjhegyre állltam és átöleltem.
Pár percig még figyeltem Amarilla távolodó alakját, majd mélyen a zsebembe nyúltam és előhalásztam az autókulcsomat. Nem volt kérdéses, hogy mit tervezek. Kíváncsian fürkésztem Nate arcát, akivel már percek óta farkasszemet néztünk. Most valami mást láttam íriszeiben mint eddig. Nyoma sem volt a hatalmas vágyakozásnak és a tüzes szenvedélynek. Nem értettem mi történt, de nem is volt most időm ezt találgatni. Odasétáltam elé, majd nyugalmat erőltettem magamra és felnéztem rá.
- Jól vagy? - Ennél hülyébb kérdést még feltenni sem tudtam volna. - Visszaviszlek a... - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Nate sötét tekintet megvillant és erősen ragadta meg a csuklómat.
- Nem kell sehova vinned Zoe. Én innen addig nem megyek el, amíg te nem jössz - sziszegte arcomba a szavakat. Hiába tudta érzelmeit tökéletesen elfedni, a hangja remegett az idegességtől és szavait sem tudta rendesen megválogatni, a benne dúló indulatoktól.
- Nem kérdeztem, vagy felajánlottam a fuvart, hanem ez egy parancs volt - jelentettem ki élesen, majd kitéptem kezemet szorításából. - Egyszerűen tudom elintézni, hogy bent töltsd az éjszakát az örsön. Ne játszadozz légyszíves - indultam el az ajtó felé, de ekkor Nate hangja maró gúnytól átáztatva késztetett megállásra.
- El hát. Tudom, hogy neked nem nagy dolog bent maradni egy-egy éjszakát az őrsön, Farrel asztalán fetrengve, de én nem lennék olyan ellátásban részesítve mint Te... - Hallottam a hangjában a fájdalmat, de nem tudott érdekelni, miután szemeim könnyekkel teltek meg. Egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd akkora pofont kevertem le neki, hogy kézfejem helye még percek múltán is ott vöröslött arcán.
- Ne merd rám azt mondani, hogy mindenkinek odaadom magam. Neked kellene ezt a legjobban tudnod... - hangom elfúlt az idegességtől, majd kitártam Nate előtt az ajtót, aki megilletődve, fejét lehajtva indult el előttem. Velem, nem fog szórakozni, nincs joga ilyeneket mondani.
- Zoe... - kezdett bele, de most nem bírtam még ránézni sem.
- Nem érdekel Nathaniel, szedd a lábad - mondtam keményen, majd letöröltem a könnycseppeket arcomról.
- Illa, itt vagyok - kiáltottam a lánynak, majd figyelmen kívül hagyva nyöszörgését, miszerint nem ül Nathaniellel egy autóba, bevágtam rájuk mind a két oldalt az ajtót és felhúztam a kocsi tetejét.
- Jó beszélgetést - köptem gúnyosan, majd bezártam az autót és elindultam vissza a tárgyaló terembe.

- Azért örülnék, ha észrevennél - kiabáltam a férfinek, aki akkora erővel száguldott nekem, hogy neki estem a falnak. Már én sem tudtam teljesen nyugodt maradni, a szilárd nyugalom ami általában jellemzett, most eltűnt egy mondat miatt... Nem hagytam annyiban, fogtam magam, majd Christian után mentem az irodába. Nagy erővel csaptam be magam mögött a tömör ajtót, majd sétáltam az íróasztalhoz.
- Most mindenkire haragszom. Nem votlam ott, nem láthattam. De van egy olyan érzésem, hogy Sebastian nagyon megérdemelné, hogy legalább ma éjjelre benttartsátok. Nem értem, Nathanielt miért kellett kiengednetek. Csak azt ne mond, hogy semmit nem találtatok, ami legalább arra elég lett volna, hogy bent tartsátok 24 órára. Mi van a rendőrséggel? El vagytok puhulva. A jövőhéten ismét hozhatjátok be őket - Miközben kiabáltam, fel-alá járkáltam a helyiségben. Fel voltam háborodva. Csak most ne idegesítsen fel senki, mert nem állok jót magamért.