Lora

- Még hogy nem merek? - húztam fel szemöldököm, miközben lénézően végig mértem a lányt. Hát, ez se tudja, hogy mitől félek. De hogy a sötétség az nem tartozik ezen fóbiák közé az is biztos. Azt pedig senkinek sem kell tudnia, hogy mitől is tartok. Ez az én titkom, nem tartozik senkire. Főleg nem erre a jöttment picsára. - Na majd most bebizonyítom, hogy akár egyedül is sátrat vernék a fák között. Nem vagyok kis pisi, aki megijed a saját árnyékától... mint egyesek - vetettem oda éllel a hangomban, majd elindultam kifelé, és azon gondolkoztam, hogy fogok ráijeszteni erre a hülye ribancra.

- Te Nora, nem értem miért nem maradtál Sebastiannal, ha másról nem vagy képes beszélni. De csak addig lesz ekkora a szád, amíg meg nem dönt. Utána szépen kidob, aztán majd a szobádba zárkózva siránkozhatsz - köptem gunyoros hangon Norának, majd az utca hangos morajlása kezdett elhalni, és már csak a tücskök, és énekes madarak esti dalolását hallgathattuk a sötét erdőben. Telefonommal világítottam magam előtt, nehogy elvágódjak egy kiálló gyökérben, vagy felbukjak egy nagyobb kőben. Még a végén ez a rózsaszín tyúk röhögésben törne ki és megtalálnám fojtani.
- Ááá, igen. Az igazgató pici lányával, már első nap volt szerencsém találkozni - húztam el gunyorosan rózsaszín ajkaimat. - Acerlot a bátyád. Nem mondom, jó kis családod van - küldtem egy megjátszott sajnálkozó pillantást a lánynak. - Nekem Nathaniel az unokabátyám. Az meg a nagyokos bátyád haverja - forgattam meg szemeimet, ahogy a lemaradt lányra néztem. - Farrel, mondtam, hogy vedd le azt a balettcipőt. Alig várom, hogy meghalljalak sikítozni, hogy kitört a bokád - villantottam ki hófehér, tökéletes fogsoromat.