Hát, most kellene szépen összehúznom magam és elrohanni. Minél messzebb, annál jobb. Egy a problematikája a dolognak, hogy Brendon gyorsabb futó nálam, szóval ez kirázva. Amarilla se tudta volna befogni a száját, csak egyszer az életben... Nem, neki fontoskodnia kell és mindenkivel közölni a legújabb híreket. Nem hiába hívják pletykafészeknek a csajt. És te jó ég a barátnőm volt. Ki tudja ezek szerint milyen pletykák keringtek rólam az iskolában, amikről nekem még sejtésem sem volt. Na nem baj, amiről nem tudtam, az legalább nem fájt. De ez most elképesztően zavar, hogy mindenki úgy mellettem, hogy szinte leköp és undorodva méregetnek. Én ehez nem vagyok hozzászokva és nem is akarom, hoyg ez így maradjon. Szerettem, mikor volt tekintélyem, mikor tiszteltek, bescsültek és felnéztek rám a dikákok. De legalább most egy kis időre is, de sikerült elfelejtenem azt a... parazitát.
Amíg Brendon Tommal beszélgetett én beültem az autó első ülésére és megsemmisülve, ismételten sikerekesen magambaroskadtam. Unottan nyomkodtam a CD lejátszüt, de semmi normális CD-je nem volt Brendonnak. Már éppen a tartókat néztem át, de semmi normálisat nem találtam. Hihetetlen, hogy még normális zenét sem tart az autójában. Ekkor azonban egy nagyon régi CD-t találtam, amire még tisztán emlékeztem a ballagásról. Nyolcadik évvégén is ezt hallgattuk. Te jó ég, azóta pedig már két évet öregedtünk. Az emlékek hatására könnybe lábadtak a szemeim. Ma már ugyan mindegy, hogy mennyit sírok. Ugysem tettem egésznap semmi mást, csak zokogtam. Hátra dőltem az ülésen, majd kivörösödött arccal néztem fel Brendonra. Nem tesz jót nekem a sírás.
- Van más választásom? - kérdeztem egy lemondó sóhajjal, majd átgondoltam, mit is kellene elmondanom neki. De sokkal inkább gondoltam úgy, hogy semmiről nem kellene szólnom neki. - Lefeküdtem Christiannal - jelentettem ki nemes egyszerűeséggel és reméltem ennél többet nem is kell mondanom. - Nem voltam azon az estén teljesen felelősségteljes, és teljesen elfelejdkeztem mindenről... - csuklott el hangom, ahogy visszagondoltam arra az estére. Még mindig élénken éltek bennem az emlékek, testem libabőrös lett és a hideg futkosott a hátamon.
- Ma vettem tesztet... pozitív lett... - nem tudtam tovább beszélni, így inkább hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak végig csorogva hamvas arcomon. Odabújtam Brendonhoz és Arcomat mellkasába fúrtam. - Nem akarom ezt Brendon... te is tudod, hogy nem menne nekem... nem menne...
Amíg Brendon Tommal beszélgetett én beültem az autó első ülésére és megsemmisülve, ismételten sikerekesen magambaroskadtam. Unottan nyomkodtam a CD lejátszüt, de semmi normális CD-je nem volt Brendonnak. Már éppen a tartókat néztem át, de semmi normálisat nem találtam. Hihetetlen, hogy még normális zenét sem tart az autójában. Ekkor azonban egy nagyon régi CD-t találtam, amire még tisztán emlékeztem a ballagásról. Nyolcadik évvégén is ezt hallgattuk. Te jó ég, azóta pedig már két évet öregedtünk. Az emlékek hatására könnybe lábadtak a szemeim. Ma már ugyan mindegy, hogy mennyit sírok. Ugysem tettem egésznap semmi mást, csak zokogtam. Hátra dőltem az ülésen, majd kivörösödött arccal néztem fel Brendonra. Nem tesz jót nekem a sírás.
- Van más választásom? - kérdeztem egy lemondó sóhajjal, majd átgondoltam, mit is kellene elmondanom neki. De sokkal inkább gondoltam úgy, hogy semmiről nem kellene szólnom neki. - Lefeküdtem Christiannal - jelentettem ki nemes egyszerűeséggel és reméltem ennél többet nem is kell mondanom. - Nem voltam azon az estén teljesen felelősségteljes, és teljesen elfelejdkeztem mindenről... - csuklott el hangom, ahogy visszagondoltam arra az estére. Még mindig élénken éltek bennem az emlékek, testem libabőrös lett és a hideg futkosott a hátamon.
- Ma vettem tesztet... pozitív lett... - nem tudtam tovább beszélni, így inkább hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak végig csorogva hamvas arcomon. Odabújtam Brendonhoz és Arcomat mellkasába fúrtam. - Nem akarom ezt Brendon... te is tudod, hogy nem menne nekem... nem menne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése