Zoe

Ködös tekintettel meredtem az előttem álló férfire, aki próbált nyugtatni. Nyugtatni? Engem nem érdekelt, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan fiatal lány, akivel ilyenek történtek. Ha anyám erre rájön, kidob otthonról, nem mintha eddig túl sokszor jártam volna haza, de egészen biztos, hogy nem fogja vállalni a felelősséget sem értem.. sem semmiért. Inkább megszakítja velem a kapcsolatot, de nem fogja azt olvasni az újságok címlapján, hogy a lányá felcsinálták. Remek, már magától a gondolattól is viszolygok. De nem vagyok elég bátor... egy ijedős hülye liba vagyok, aki nem képes véget vetni ennek az egész borzalmas szenvedésnek. Kirobbant belőlem a megfékezhetetlen sírás és a fegyver is kiesett a kezemből. Nem tudtam rendesen gondolkodni, már nem voltam ura tetteimnek, így mikor Chris felkapott és bevitt a szobába, már csak olyan voltam mint egy összetört porcelánbaba, akit a tulajdonosa kénye-kedve szerint pakolgathat egyik polcról a másikra. 

Fél óra elteltével, már volt annyi akarat erőm, hogy képes legyek felnézni a fiúra, aki most megtartotta a tisztes távolságot és a falnál állt meg. Magamhoz húztam térdeimet és szorosan átfontam őket remegő karjaimmal. Államat térdkalácsomra fektettem és úgy néztem megsemmisülve Cristianra. Nem is tudom mit akartam igazából. Hogy minél távolabb legyen tőlem, vagy hogy magához öleljen. Ezt senkinek nem mondhatom el... habár felesleges lenne, Amarilla már egész biztos, hogy az egész iskolában szétkürtölte a hírt. Te jó ég... én belehalok. Hiába építettem fel némi önbizalmat belül, ha perceken belül a gondolataim már porrá is zúzták. Felesleges, én ezt nem fogom kibírni. 

- Chris, gyere ide - nyöszörögtem összetörve és vérágas szemeimet az övébe fúrtam. - Kérlek - suttogtam csendesen magam elé, majd kinyújtottam Chris felé karomat is. Istenem, én ezt nem fogom kibírni. 

- Amarilla... Ő... tudja - srtam el magam ismét és megsemmisülve néztem fel Christianra. - A patikánál kilökte a kezemből a dobozt és meglátta... Tudja, hogy... - Nem voltam képes kiejteni. Az agyam nem volt képes felfogni a szavakat, a ki nem mondott szavak pedig nem fájtak annyira és nem voltak olyan biztosak, mint amiket kikiabál az ember a világba. - Az egész iskola meg fogja tudni... hacsak már nem ez a legnagyobb pletyka egész Sydney-ben - mondtam színtelen hangon és görcsösen kapaszkodtam Chris ingjébe, mintha ez lett volna az utolsó mentsváram.