Erősen kapaszkodtam Christianba és el sem akartam engedni. A lábamat sem akaram kitenni ebből a szobából, nem lettem volna képes az mberek szemébe nézni. És már egészen biztos, hogy mindenki tudja a legújabb híreket... Megbolondulok... oda a tekintélyem, az eddigi munkám, a büszkeségem, az életem.
- Elmondanád, hogy derülne ki, hogy nem vagyok az? Ott az a rohadt teszt a fürdőszobában és pozitív! - üvöltöttem rá Christianra, de már magam sem tudtam kiigazodni az egészen. - Én akartam a legjobban, hogy negatív legyen. Te már majdnem felnőtt vagy Christian, volt időd élni, de én? Hiszen magamért sem mindig tudok felelősséget vállalni... - fakadtam ki és felpattantam az ágyról, majd bementem a fürdőszobába, hogy előkerítsem a táskámat és lelépjek innen. Valahova elmegyek. Mindenkitől távol, így nem tudok a barátaim szemébe sem nézni.
- És mire fogsz menni azzal, ha bántod? Ennyire gerinctelen lennél? Mégis csak együtt jártatok és szeretett, feltételek nélkül megbízott benned, minden titkát megosztotta veled és te képes lennél most ezt világgá kürtölni? - néztem hitetlenkedve a férfire, de még mielőtt más bántó dolgot is a fejéhez vághattam volna, beharaptam alsó ajkam és ismét hagytam, hogy könnyeim szabad utat törjenek maguknak.
Napszemüvegemet arcomba húztam, majd előhalásztam az autókulcsomat és elindultam kifelé... Nem beszélek Christianna. Elegem van mindenkiből egy életre.
- Elmegyek... egyedül! - vágtam be magam mögött a bejárati ajtót, de pár perc mlva ismét mellettem volt. - Most mi van? Járasd le Illát, nem érdekel, csinálj amit akarsz, de én ezt nem bírom.. egyedül kell lennem - beültem az autómba, majd fejemet ráhajtottam a kormányra és sírni kezdtem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése