Derekam köré fontam karjaimat, fejemet pedig oldalra döntöttem, így figyeltem Massie-t. Igaza volt. Már ugyis mindegy, hogy mit teszek. Mindenki elkönyvelt egy szívtelen perszónának, aki az iskola hercegének tönkretette az életét.
- Pontosan ezt fogom tenni - jelentettem ki határozottan, majd ebben a percben hallottam meg telefonomat. Amarillától jött egy SMS-em. Nem értem miért kell mindenféle üzenetet küldözgetnie, mikor ott ül a pultnál és csak annyi lenne, hogy int, hogy beszélni akar velem.

"Ha meg is ölsz, csak rajta. Nate-nek azt mondtam, hogy ha nem is más miatt, de miattad nyerje meg a versenyt, mert utána beszélni akarsz vele. Illa"
Most megnyugszom és csak kicsit tépem meg Amarillát. Miért foglalkozik mindenki az életemmel? Szálljanak már le rólam. Amarilla is inkább koslasson Sebastian után, az megy neki. Massie-nek van igaza. Már hatvan ezerszer lett volna rá lehetőségem, hogy tisztázzam Nate-el a dolgokat. Először is végzek Amarillával, ráér utána Nathaniel.
- Mess, köszi a jó tanácsot. Örülök, hogy beszéltünk. Most valakivel komolyan el kell beszélgetnem, de remélem még lesz alkalmunk beszélni - erőltettem arcomra egy bájos mosolyt, majd adtam a lánynak egy puszit és határozott léptekkel indultam el a bárbult felé. Ahogy Amarilla mögé értem, csípőre vágtam vékony karjaimat, és vészjósló hangon mondtam ki a lány egész nevét.
- Amarilla Reachel Darwin! Én nem értem, hogy miért kell neked mindig belekontárkodnod az életembe, ami csak az enyém. Nathanielt sem kellene hitegetned. Én látom rajta, hogy szenved, hogy mennyire fájhat neki, hogy egy ideje nem találkozunk. Igazán jó barát vagy. És minden meccs előtt azt fogod neki mondani, hogy még mindig várom? Igazán rendes vagy. Így is csalódott. Alig várom, hogy neked is valaki csalódást okozzon és összetörjön, mert egy meggondolatlan ribanc vagy - üvöltöttem a lánnyal és mondandóm végére hangom olyan rideg és barátságtalan volt, hogy nem hittem volna, hogy képes vagyok ilyen hangnemre.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése