2010. október 26., kedd

Amira, Lili & Bred

Végre itt az őszi szünet ami azt jelenti, se tanulás se dolgozat se vizsga se sportnap se semmi csak a pihenés és a lazulás. Vééégre. Mivel, nem tudtam mit csinálok az őszi szünetben így még apámmal beszéltem, hogy a Villánkban hadd töltsük a szünetet, mert komolyan meg fogok fogunk bolondulni itt az iskolában. Ez a legnagyobb bajom. Na megy Lili. Mondjuk, elkerüljük egymást, addig is jó, de a házban találkozni fogunk és még jó, hogy a szobánk úgy van, hogy az egyik egyik végében másik a másikéba. Le van tudva az egész. Samuel, meg középen van így kettőnk között, ha kell ő tesz rendet, de reméljük nem kell. És még van egy hónap tartózásom ennek a pöccsnek. Megkérdeztem, lenne e kedve velünk tölteni az őszi szünetet, ő benne is volt  na meg Brendonék is.  Kicsit érdekes lesz a szituáció. Főleg, hogy nem tudjuk, hogy most Brendon meg Massie együtt van e, de azt tudom, hogy én össze szoktam feküdni Brendonnal aki remek az ágyban, de ha így folytatom, akkor ez meg is lesz tiltva. Nem találom a helyemet, hol féltékeny vagyok hol meg bele vagyok zúgva. Nem tudom magamat követni. Ezt egyetlen egy személlyel tudnám megbeszélni, de ő vele sohasohasoha nem fogom előtte szóba hozni, mert ki röhög.
Össze csomagoltam a cuccomat, majd bepakoltam Lili kocsijába. Az övé 5 személyes így azzal megyünk.  Lassan mindenki megérkezett.
- Figyeljetek. Mielőtt elindulunk, apa  a hétvégén fog meglátogatni minket, nem tettük e tönkre a lakást. Ugyanis jellemző ránk nézve, hogy hajlamosak vagyunk a személyzetben is kárt tenni. De most kivételesen, ez ellen tenni fogunk.  Samuel a bátyánk végig a Villában lesz, de ő csak vész esetén fog nekünk szólni. Remélem hoztatok magatokkal, úszó nacit és fürdő ruhát. Massie, ha esetleg nem hoztál akkor szívesen adok.
- Ch.. undorító, fürdő ruháid vannak..
- A tide még undorítóbb, de most egyességet kötöttünk Húgi, akkor tartsuk is be. - Na igen. Amikor vendégek vannak akkor kénytelenek vagyunk jópofizni egymással. Ha sikerül. Beszálltunk a kocsiba. Lili vezetett mellette ültem, majd mögöttünk, Brendon, Massie és Tim.
- Sebastian, remélem felkészültél arra, hogy te kapod a rózsaszín szobát... Samuelnek azt mondtam illik a szemed színéhez. - Kuncogtunk Lilivel, mert telefonon beszéltük meg, hogy a személyzet melyik szobákat takarítsák ki. Tudni kell hogy két emeletes a ház belül nagy és vagy 25 szoba van... mindegyik fürdővel meg terasszal. Tehát, így most azt beszéltük meg na meg az ételeket. Lilit tudják ő vegetáriánus, tehát salátát eszik meg sovány zsírszegény tejet iszik és narancslevet iszik reggelire. Én a húst imádom... Rákot, kaviárt minden ínyencséget. És a fiúknak is az ételüket elkértem, hogy úgy állítsák össze a kajákat. Hát reméljük, jól fog sikerülni ez a nyaralás. Tudni kell azt is, hogy most a magán repülőnkkel fogunk utazni egyenesen Franciaországba. Szóval haza és remek lesz. Ahogy megérkeztünk a reptérre, a csomagjainkat felvitték, majd csendben fel is szálltunk.
- Sebastian. Veled külön beszédem lenne.
- Mint mindig. - Kuncogott Lili majd külön leült, Massieék mögé.
- Figyelj, tudni kell, hogy Sam engem védelmez tehát, ne mutasd a bunkó arcod, mert  félre fogja érteni az egészet. Mármint érted mikre gondolok... - Mondtam a srácnak, majd leültem Brendonékkal szemben.
- Milyen házatok van? Gondolom akkora, mint a parlamenté ahol összegyülnek, a miniszterelnökök.
- Áhh.. ez csak a Luxus villa. 25-25 szobából áll a két emelet... gondolhatod és mindegyik emeletnek van külön személyzete és takarítója.  Tehát azzal nincs gond. És belső medence van.. szóval azt is már fertötlenítik meg ilyenek..
- Az tök jó. Sebastian, hozhattunk volna csajokat... - Jellemző Pasik beszélgetése...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése