Nathaniel

Arcom még pár percig abba az irányba nézett, amerra a pofon után elfordult. Hát remek. Miért kell mindig megütnie?! Miért van az, hogy egy nő szabadon verhet meg egy férfit, viszont ha ez fordítva történik meg, a hülye ringyók már futnak a rendőrségre, hogy feljelentsenek minket, szegény, szerencsétlen pasikat, mert véletlenül többet ittak a kelleténél, és megsimogatták egy nő arcát, aki egészen biztosan meg is érdemelte azt. Most képes és szétveri a tökéletesen kisportolt mellkasomat? Hát normális ez? Ne üssön, mert a fáj. Utálom, ha megütnek. Senkinek nincs hozzá joga.
- Fejezd be - szóltam rá jéghidegen csengő hangon, és csuklójánál fogva kihúztam az üzletből. Itt bent mégsem rendezhetek jelenetet. Különben is, a két kavarógép is tőlünk három méterre hallgatózott.
- Ne üss meg, mert én is megteszem. Megértetted? - kicsit talán keményebben szóltam rá, mint szerettem volna. - Vivi, ez benne volt a pakliban - töröltem le egy kövér könnycseppet tündéri arcáról. Bőre bársonyossága már megint megbolondította az érzékeimet. Végig simítottam arcélén, majd karján és végül közelebb léptem hozzá. Nem is tudtam abban a percben, hogy mit művelek. Hiszen teljesen elvette az eszemet. Csak azt éreztem, hogy megbolondulok, ha most nem csókolom meg. Ajkaim éhesen csaptak le övéire, és hosszú percekig el sem tudtam szakadni tőle. Lehet, hogy erőszakos voltam. De jelen pillanatban, csak azt akartam, hogy az a heves vágy, ami magával ragadott csillapodjon. Mit művelt ez a csaj velem? A csók után ellöktem magamtól, és hátat fordítottam neki. Teljesen össze fogom törni ezzel. Pedig nem akarom mégjobban bántani. Már magam sem tudom, hogy mit akarok.
- Ne menj el, kérlek - léptem ismét közelebb hozzá és gyönyörű arcát két tenyerem közé fogtam. Talán minden álarcomtól megszabadulva, az összes érzelmem kiült arcomra. Volt ott szerelem, szenvedély, bánat, szomorúság, vágy...