- Mert ha elmennék, mi lenne? - kérdeztem miközben megmasszíroztam halántékomat. - Ugysem tudnék másra gondolni... és ha itt vagy, legalább nem kell egyedül hülyének éreznem magam - küldtem fel éegy gunyoros vigyort, majd végig tartva vele a szemkontaktust, kézen fogtam és elkezdtem magam után húzni a legközelebbi kis teázóba. Beérve biccentettem a pincérnek, akit már jó ideje ismertem, így rögtön tudta is mit hozzon. A teraszon leültem az egyik kényelmes fotelba, lábamat pedig keresztbefontam és hosszan kinyújtottam. Ujjaimat tarkómon összekulcsoltam és a egy távoli pontra révedtem, valahol a tenger táncoló habjai mögött.
- A mondatod első felét pedig, miszerint " valamit kibaszottul elcsesztél", igen éreztem már. Talán két héttel ezelőtt éreztem ezt másodszor, egész eddigi életem során. És nem tudom, hogy megbántam-e amit tettem - vontam hanyagul vállat. - De az biztos, hogy szeretnék jobb lenni. Szarul hangzik az én számból, mi? - csettintettem egyet idegesen nyelvemmel, majd hamuszürke, keserűen csillogó tekintetemet, éhesen járattam végig törékeny testén. - De ehhez szükségem van rád - rántottam le magam mellé és vadul csaptam le ajkaira. Elegem van már abból, hogy tartsam magam az idétlen tervemhez. Aminek már amúgy is vége. Hiszen sikerült amit kitaláltam. De a következő tervem, hogy Viviana Niel önszántából legyen velem, és olyan szerelemmel nézzen rám, ami perzseli a szívemet. De megbántottam...
- Mennyire haragszol? Mondjuk egy tizes skálán? - vigyorogtam rá bűbájosan és egy hajtincsét többször mutatóujjamra csavartam, majd magamhoz húztam.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk? Úgy az egészet. Minden előítélet nélkül. Csak Te, meg Én. Mert csak magamnak akarlak - suttogtam fülébe, majd a megérkezett italomat magamhoz vettem, és Vivinek is odaadtam az övét. Természetesen semmi alkohol. Most azt akarom, hogy ne azért válaszoljon igennel, mert a vonzerőm és a sármom nagy hatással van rá, hanem mert az tetszik neki, aki valóban vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése