Nathaniel

Már teljesen meg vagyok bolondulva. Semmit nem tudok már. De, pontosan és céltudatosan, egyetlen dolgot tudok: hogy soha többé nem akarom elengedni Viviana-t. De ezt így nem hozhatom tudomására. Ennél jóval nagyobb a férfiúi büszkeségem, azt pedig vétek lenne elveszíteni.

- Gondolod? - húztam hamiskás mosolyra ajkaimat, miközben végig simítottam arcán. - Te vagy az, aki nagyon jól tudhatja, hogy mikre vagyok képes. De nem ütnélek meg - leheltem halkan és tekintetemet bizonytalanul járattam szemei és rózsaszín szája között.

- Nem tudom. Nincs erre magyarázat - mondtam halkan, miközben elléptem tőle, és kezét is ellöktem magamtól. Két hét elég sok idő volt arra, hogy mindent végig gondoljak vele kapcsolatban. Az már teljesn más kérdés, hogy még magamnak sem mertem bevallani, amit érzek iránta és akarok tőle. Mert egy pasi nem mondhatja el boldog-boldogtalannak, hogy mit érez. Teljesen elgyengülne mások szemében. Kár, hogy ez az elméletem teljesen ellentmond annak az életfelfogásnak, amiben ezidáig hittem. Teljesen össze vagyok zavarodva. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha végre befejezném a gondolkodást. Hiszen nekem miből tartana azt mondanom neki, hogy Viviana tudd meg, hogy szőkségem van rád? Semmiből. Csak ne lennék ennyire, kurvára makacs.

- Gyere - húztam magam után és elindultunk a kirakodott utcákon, ahol orromba kúszott a fenyők illata, melyek katonarendben sorakoztak az üzletek mellett. Karácsony. A szeretet ünnepe. Mekkora hülyeség. Miért kell minden idétlen szokást átvennünk a jenkiktől?

- Szóval a miértre akarsz választ kapni - állapítottam meg nagy komolyan és beharaptam alsó ajkamat, miközben azon gondolkoztam, mit is mondjak neki.

- Nem húzom tovább. Tök felesleges - fordultam szembe Vivivel. - Azt akartam, hogy fájjon, hogy megbosszuljam a szenvtelenkeedésedet. Meg akartam keseríteni az életed. Te mindig visszaszóltál. Melletted mindig kisebbség érzésem volt, bármennyire is hülyén hangzik. De én akartam mindenki felett állni. Nem azt akartam, hogy egy csaj miatt kelljen meghúznom magam. Nem mintha megtettem volna, csak... ez bonyolult. Csak azt akartam, hogy neked fájjon - magyaráztam hevesen gesztikulálva, majd fel-alá kezdtem járkálni, az egyik standnál. Legszívesebben az összes kis mütyürt lesöpörtem volna a földre. 
- De most, hogy láttam, hogy mekkora fájdalmat tudtam okozni, egyszerűen már nem tartottam annyira jó ötletnek. Tudod milyen rossz, mikor bántassz valakit, és úgy érzed, hogy a saját lelkedet téped apró darabokra? Dehogy tudod. És megrémít, amit érzek Viviana. Félek attól, a személytől, akivé válok melletted - kiabáltam kétségbeesve, majd melegítő felsőm kapucniját fejemtetejére kanyarítottam és zsebre vágott kezekkel, hosszú léptekkel indultam tovább. Meg vagyok őrülve!