Miért fekszik még mindig a karjaimban? Miért nem tud elszökni, elrohanni, elbújdosni? Nem érzi, hogy valami nincs rendben? Nem érzi, hogy bántani fogom? Annyira naív. Saját magammal viaskodom. Míg a szívem telepatikus módon azt próbálja a mellettem fekvő lány tudtára adni, hogy veszélyben van és el kellene menekülnie, addig az agyam szüntelenül azon járt, hogyan tudtám a végletekig porba alázni régi ellenségemet, a lányt, aki világéletében az ellenkezőjét csinálta, amit mondtam neki, nem volt rest kiállni magáért. Már nyoma sem volt annak a gyengéd, romantikus és odafigyelő srácnak, aki az éjszaka folyamán úgy ölelte magához Vivianat, mintha porcelánból lenne és egyetlen erőteljesebb, keményebb mozdulattól, vagy durvább érintéstől, szilánkokra tört volna törékeny teste. Arcomat pár percre még mogyoróbarna hajzuhataga közé fúrtam, és mélyen magamba szívtam jellegzetes illatát. Talán most végleg elrontok mindent kettőnk között, de döntöttem.
Miután felöltöztem célba vettem a klubhelyiségünket, ahol valószínűleg, már ott várakozik az a lány, aki segít tönkre tenni Vivit. Nem kellett csalódnom, ugyanis a falnak dőlve várakozott. Nem volt nehéz rávennem, hogy legyen a segítségemre, de valószínűleg a vonzerőm és a szexepilem főszerepet játszottak.
- Hello, csajszika - vigyorogtam rá Samantha-ra, majd olyan közel léptem hozzá, hogy testemmel szinte felpréseltem a falra.
- Ugye emlékszel, hogy ma járunk? - vontam fel kérdőn szemöldököm. Hát igen, Sammel volt egy megállapodásunk, hogy a mai napon eljátsza a barátnőmet.
- Gyere, üljünk le - fogtam meg a lány kezét, majd húztam le magam mellé a kanapéra és egyik kezemet hosszú fehér combján nyugtattam, mely kivillant a rövidke szoknya alól. - Szóval, mesélj nekem valamit. Mondjuk, hogy mit is terveztünk mára... - villantottam rá egy ellenálhatatlan vigyort, majd ölembe húztam és pont amikor megcsókoltam, láttam, hogy Viviana jön le a lépcsőn....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése