- Jó! Gyerünk, üss meg! Ennél több fájdalmat már úgysem tudsz okozni! – sziszegtem dühösen. Megpróbáltam kirángatni csuklómat a szorításából, de ez nem igazán jött össze. – Benne volt?! Tényleg?! Nem tudtál volna erről engem is tájékoztatni?! Megpróbáltam elhúzódni tőle. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Vagyis, nem akarhattam. Nem szabadott. Rémülten hátráltam a falhoz, mikor közelebb hajolt. Aztán már csak arra eszméltem, hogy ajkaim az enyémre tapadtak. És ott elvesztem. Mohón csókoltam vissza, miközben ujjaimmal végigsimítottam selymes hajtincsein. Már képtelen voltam tagadni magam elől, hogy mit érzek iránta. Pedig… nem szabadott volna. Gyűlölnöm kellett volna azért, amit velem tett. De egyszerűen nem ment.
Mikor ajkaink elváltak zihálva bámultam Nathaniel hátát. Miért csinálja ezt velem? Lehunytam szemeimet, majd egy fájdalmas sóhaj után tettem egy lépést az üzlet ajtaja felé, amin pár perce kijöttünk.
Bizonytalanul méregettem az előttem álló srácot. Kezére csúsztattam a sajátomat, majd halkan megszólaltam.
- Mit akarsz még? Miért akarsz tönkretenni engem? Miért nem tudtál valaki mással játszani? Miért nem hagysz békén? – zúdítottam rá az összes kérdést, ami eszembe jutott. Nem akartam, hogy itt hagyjon. Arra vágytam, hogy minden ugyan úgy legyen, mint két héttel ezelőtt. Mikor megláttam azzal a ribanccal, akiről később kiderült, hogy Darren húga.
Lassan végighúztam ujjaimat ajkain, majd kétségbeesetten fúrtam tekintetemet az ővébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése