- Igen anya, biztos. Tudom. Vigyázni fogok magamra és rá is. Sziasztok. – vigyorogtam a távolodó szüleimre. Végre vége. Most még fél évig nem hallok felőlük. Szabadsááág van! Na jó, úgy viselkedek, mint valami hülye óvodás. Megköszörültem a torkom, majd egy megkönnyebbült mosollyal a szám szélén visszasétáltam Zoehoz.
- Én előre szóltam, hogy borzalmasak. Anyám most igazán ki tett magáért. Ennyire durván azért nem szokta nyomni. De most úgy képzeld el, hogy egy hónapja bejelentette, hogy ő bizony unokákat akar. Én meg diszkréten lefejeltem az asztalt. – húztam el a szám. A következő kérdésére kicsit elgondolkodtam a válaszon.
- Sam az én botrányos természetű, nevelhetetlen és piszkosul szemtelen húgom. – vontam vállat, miközben a kocsimhoz sétáltunk. Elég érdekese volt ez a mai este. Míg anyám Zoet nyagatta a hülyeségeivel, apám keresztkérdéseket tett fel nekem mindenről, amire véleményem szerint egész jól válaszoltam, bár biztos vagyok benne, hogy ő talál rajta kikötnivalót. Csodás.
- Igen, hogyne. – bólintottam, majd előhúztam a zsebemből az autókulcsot. Épp akkor, amikor Zoe egy elég érdekes kijelentést tett. Most sérteget?! Na, jó. Mivel a lány a kocsi ajtónak dőlt, kénytelen voltam a dereka mögé nyúlni, hogy jó szokásomhoz híven kinyissam előtte az ajtót. Ahogy ujjaim ráfonódtak az autó kilincsére a kelleténél talán kicsit közelebb hajoltam a lányhoz.
- Itt nem az a kérdés, hogy te bírnád e, hanem, hogy én eltűrnélek e. – suttogtam szinte a szájába, majd átkarolva a derekát, kicsit arrébb húztam az ajtótól, hogy ki tudjam nyitni előtte. Miután beszállt a kocsiba átsétáltam a másik oldalra és én is bedobtam magam. Nem indítottam be a kocsit, csak érdeklődve fordultam Zoe felé.
- Mond csak mennyire sürgős neked Shakespeare? – kérdeztem, miközben küldtem felé egy ellenállhatatlan mosolyt. Kisöpörtem az arcából egy rakoncátlan hajtincset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése