Viviana

Én aztán nem fogok felkelni. esélytelen, hogy bárki is kirángasson ebből a rohadt ágyból. Jó itt nekem. Sőt, tökéletes. DE azért azt meg kéne nézni, hogy hány óra. Mert az igazán érdekelni. Vagyis nem érdekel, de azért megnéztem. Kidugtam kócos fejemet a párna alól, majd a vekkerre pillantottam. Háromnegyed kilenc. De jó. Lassan ülő helyzetbe tornáztam magam. Valahogy nem vágytam rá, hogy találkozzak a tükörképemmel. Nem akarom tudni, hogy jelen pillanatban hogy nézek ki…

Még mindig cseppet kómásan baktattam le a lány kolesz társalgójába. Na, mi van itt népgyűlés? Mindenki itt van. Na jó, nem mindenki, de azért majdnem. Mit akarnak ezek itt ennyien? Ha összegyűlnek, mindig történik valami hülyeség. Múltkor börtönbe kerültünk, előtte meg Hemsworth ágyában kötöttem ki. Szörnyű.

 - ’Reggelt. – nyögtem ki két elfojtott ásítás közt. Ledobtam magam a kanapé egyik végén, majd laposakat pislogva figyeltem az eseményeket. Jééé, én jó sok mindenről lemaradtam. Nem is tudtam, hogy Sebastian meg Amira baszakodnak. Szó szerint. Brendonon már meg sem lepődtem, neki mindegy csak nő nemű legyen.

 - Bátorság mi? Most meg milyen extreme hülyeséget akartok csinálni? – kérdeztem már egy kicsit élénkebben.

 - Amúgy hol van Amarilla meg izé… Hemsworth? – Maya végre feltalálta magát és nem lóg a nyakunkon, hanem inkább az elsős barátaival szórakozik. Oda is való.