- Imádnám a húgodat - vigyorogtam rá Darrenre, majd ahogy hátrébb akartam lépni, hogy kinyithassa az ajtót, neki ütköztem mellkasának. Hihetetlen, hogy ha hozzáértem kihagyott egy dobbanást a szívem, utána pedig legalább dupla olyan gyorsan kezdett el kalapálni. Ahogy maga felé fordított, térdeim megremegtek és meg kellett kapaszkodnom az ajtóban, nehogy elvágódjak itt az utca közepén, mert elég jó esélyem volt rá. Hogy hozhat mindig ennyire zavarba? Már az is elég ha csak rám néz azokkal a pajkos íriszeivel és az én lábaim felmondják a szolgálatot. Ennyire gyenge nő, hogy lehet valaki? Gyalázat...
- Az attól függ, miért kell megváratnom - mondtam huncutul és angyalian pislogtam. Ahogy keze az arcomat érintette, saját kezemmel megszorítottam övét és lejjebb húztam nyakamon. - Mit szoktak csinálni péntek esténként az egyetemisták? Sétálnak a parton, ahol félő, hogy valaki leönti őket naptejjel, vagy fejbe talála őket egy gyönyörű tűsarkúval, esetleg divatbemutatóra mennek, hogy a kifutóról lepotyogó nőcskéket felszedjék... vagy... ma még nem történt semmi rendkívüli - kacagtam fel csilingelő hangomon, majd beharaptam alsó ajkam és Darren arcát kezdtem tanulmányozni. Kár, hogy mikor ránéztem, két dolgot tudtam csak észrevenni, a gyönyörűen ívelt vörös ajkait, melyek enyhén elnyíltak és a bűvöletbe ejtő szemeit, melyek nem engedtek szabadulni.
- Szóval, Mr Welles miért szeretné rabolni az én drága időmet? - Persze, azt nem tehettem hozzá, hogy ő minden időt megérne... pedig eltudom képzelni, ahogy megjelenik száján az az elégedett piszkos félmosoly, aminek a látványától rólam még a fehérneműm is leolvad. És még mindig túl közel van... még mindig érzem ahogy mentolos lehelete perzseli bőrömet. Nem vagyok normális, ugyanis az egyetlen dolog amre vágyom, hogy megcsókoljon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése