Őszintén szólva nagyon megkönnyebbültem, amikor Zoe átvitt értelemben igent mondott. Bár nem értem miért lepett meg ez ennyire, hiszen ellenállhatatlan vagyok. És egoista. De az sosem árt.
- Nem tudom… mi egy barátnő dolga? – húztam pimasz mosolyra ajkaimat. Aztán megpróbáltam kicsit komolyabb lenni. Mégsem hozhatom még jobban zavarba szegényt. Pedig annyira édes amikor elpirul. Mellesleg valahogy képtelen titkolni a reakcióit és látom, hogy hogyan néz rám. És ezt tetszik. Legalább hihető lesz a kis játék a szüleim előtt.
- Nyolckor találkozunk. – mondtam, majd az órámra pillantottam. Most pedig hét van. – Hmm… Mit szólnál, ha elvinnélek vásárolni és megvenném neked a ruhát a vacsorához? Ez a legkevesebb, leköteleztél. – húztam féloldalas mosolyra ajkaimat, majd felálltam és a lány felé nyújtottam a kezemet, hogy felsegítsem.
- Nos, tudnod kell, hogy a szüleimnek, főként az apámnak, rendkívül magas elvárásai vannak irányomba. – magyaráztam neki, miközben kinyitottam a kocsi ajtaját Zoe előtt, aztán beszálltam a vezető ülésre. Beindítottam a motort, majd kihajtottam a parkolóból, miközben folyamatosan magyaráztam a mellettem ülő lánynak.
- Anyám folyamatosan hülye kérdésekkel fog traktálni és ne lepődj meg azon, ha megkérdezi, mikorra tervezzük az esküvőt. Meglehetősen problémás családom van. – sóhajtottam. Aztán alig látható, de gonosz mosolyra húztam ajkaimat. – Egyébként valószínűleg bizonyítékra is szükségük lesz. Gondolom érted mire célzok. – mondtam halkan.
- Van ötleted esetleg, hogy hol vegyük meg a ruhát? Egy kicsit talán visszafogottabb darab kéne. Én személy szerint imádom a stílusod, mivel rendkívül izgató hatást tudsz kelteni, de a szüleim tudod… - szólaltam meg egy leheletnyivel több hangsúlyt fektetve az „izgató” szóra. Kíváncsi voltam a reakciójára. Gonosz vagyok tudom… és azt is tudom, hogy nem tud ellenállni nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése