Anyukám az égben! Istenem, miért gyötörsz ezzel az idiótával? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Jó lenne tudni, hogy a következő életemben elkerüljem. Nem mintha annyira zavarna a társasága, de… egyáltalán, hogy tud ilyenek mondani úgy, hogy egyáltalán nem jön zavarba? Sőt, élvezi a helyzetet.
Egy lejjebb csúsztam a padban, szégyenemben. Biztos voltam benne, hogy nem én voltam az egyetlen, aki tökéletesen hallotta a mondanivalóját. Az osztály másik fele pedig valószínűleg levette a lényeget a perverz vigyorról, amit képtelen vagyok levakarni az arcáról. És még három év… még három teljes évig kell tűrnöm a hülyeségeit. Mikor rápillantottam a cetlire, amit a kezembe nyomott döbbenten felnyögtem, majd bokán rúgtam. Nem, mintha meglepődtem volna, de akkor is… Összegyűrtem a kis papírdarabot, majd elhajítottam a pár méterre lévő kuka felé. Ééés… mellé ment. Nem baj, lusta vagyok felállni ezért. Aztán még egy üzenet, ezúttal Sebastian irányából. Miért akarja mindenki azt, hogy én jegyzeteljek?! Van elég dolgom. Nem fog lerohadni a kezük, ha egy kicsit megerőltetik magukat. Nem fogok nekik jegyzetelni. Ha annyira akarják, megkaphatják a füzetemet, hogy lemásolják vagy tudom is én, de eszem ágában sincs helyettük is körmölni. Mi vagyok, valami titkárnő? Hát kössz. Elégedett mosolyra húztam ajkaimat, mikor Jonathan kihívta a táblához a három idiótát. És Nathaniel már megint alakított. Meg a többiek is. Hol itt a józanész emberek? Remélem, kapnak egy szép egyest.
- Ezek bolondok… - csóváltam a fejem lemondóan, miközben leírtam a táblára eddig felkerült adatokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése