- Engem nem lehet hülyíteni. Általában tudom, hogy ki mit akar tőlem. - pillantottam szúrosan Nathanielre.Szivesen mondtam volna neki még valami gonoszat, de nem igazàn jött ki hang a torkomon, mikor kezét a hasamra csúsztatta. A következő kérdésére ugyan kapásból tudtam volna válaszolni, azokban muszáj volt átgondolnom, hogy megéri e igazat mondani neki.
- Természetesen veled. - sóhajtottam lemondóan, de nem bírtam ki, hogy ne tegyem hozzá:- Azért nem bántam volna egy kis válzatosságot.
Nagyokat pislogva pillantottam fel rá. Most miért beszél így? Nem szokott... Nem mintha nem tetszene, csak... egyszerűen fura. Mindig annyira fennhéhhánzó és uralkodó, most meg hirtelen előtört a gyengéd énje? Ismét hálát adtam az átlagon felüli ellenálló képességemnek, mivel más minden bizonnyal már gondnélkül kifojt volna a ruhájàból. És be kell vallanom: nekem sem hiányzott sok. Bàr soha az életben nem fogom elárulni neki, hogy az én vérem is képes olyan őrült tempóban száguldozni, ha velem van, mint bátmelyik másik libának. Néha elgondolkodom rajta, hogy igazából hogyan is jutottunk el idáig... Két hónapja még lelkiismeret furdalás nélkül vetettem volna a cápák közé azt aki olyat mer állítani nekem, hogy Nathaniel Hemsworth szabotálni fogja a randimat, tönkreteszi a rózsámat, aztán pedig az ágyamban fekve felajánlja az irányítást.
- El kell szomorítsalak, nincs ostorom. - bevettem fel. - A hajamat nem akarom szétszedni, mert kínok kínja közt sikerült megcsinálnom, és biztosítalak róla, hogy teljesen mértékben ember vagyok. - magyaráztam játszott komolysággal, majd hasravetettem magam az ágyon és közelebb kúsztam hozzá.
- Ha pedig perverz gondolatok keringenének a fejemben, elhiheted, hogy nem hangoztatnám. - haraptam alsó ajkamba, apró csókot nyomtam a szája sarkába. - Most pedig ki kell találjon, hogy mit kezdjek veled...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése