Értetlenül bámultam ki az autóm szélvédőjén keresztül az üres utcára. Mielőtt azonban belemerülhettem volna eme rendkívül izgalmas tevékenységbe, kivágódott az ajtó és Darren ült be a kocsiba. Nincs nekem kedvem ezt megbeszélni. Magyarázkodnia sem kell. Engem nem szabadna, hogy ez az egész érdekeljen. Miért is nem indítottam még mindig el ezt a nyamvadt autót? Hát magam sem tudom, hogy mire is vártam. De a mellékelt ábra szerint, aki itt ül mellettem, elég rosszul tettem.
- Kössz - nyögtem ki szűkszavúan, miközben a telefont táskám egyik zsebébe csúsztattam. Tekintetemet makacsul fordítottam a visszapillantó tükör irányába és letöröltem arcomon végig csorgó könnyeimet. Most egészen biztos egy szerencsétlennek fog nézni. Semmi észszerű magyarázattal nem tudok szolgálni, miért is sírtam el magam.
- Figyelj, Darren... - kezdtem bele remegő hanggal, de aztán erőt vettem magamon és vádlón íriszeibe fúrtam sajátjaimat. - Nem kell, hogy... - Mi van? Neeem. Az nem lehet. Ennyire leégetni magam. Te jó isten, mekkora hülyét csináltam magamból. És ez is csak annak köszönhető, hogy egy hisztis liba vagyok, aki minden esetben túldramatizálja a dolgokat. Gondolatban erőteljesen felpofoztam magam, majd arcvonásaim elgyengültek és már magam sem tudtam, hogy mit higgyek. Hiszen még mondta is, hogy a húga meglátogatja. Nem vagyok normális.
- Nem tudom mit mondjak - túrtam bele feszengve göndör fürtjeimbe és egészen elpirultam zavaromban. Franc. - Nem akartam ezt. Nem is tudom, hogy mi történt velem. Nem volt jogom sem csak így rádtörni, sem ilyeneket gondolni, mert hát végülis nem kérdeztem semmit, és te sem mondtál semmit. És én... Én. Hülye voltam? - kérdeztem feszengve Darrent, miközben beharaptam alsó ajkam és pironkodva néztem fel rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése