Elpuhultam. Te jó ég, mióta nem futok csak hetente egyszer, már nem tudok olyan kitartóan futni és edzeni, mint pár hónappal ezelőtt, mikor még napi szinten futottam, tornáztam és táncaoltam. A tanulás mellett elfárad az ember. Ez milyen strébr kijelentés volt, kacagtam fel magamban. Már a partról sétáltam visszafelé, ugyanis a reggeli csípős hideg kicsípte az arcomat. Belépve a szobámba, Christiant pillantottam meg elterpeszkedni az ágyamon. Hát igen, azért van néhány előnye is annak, hogy az embernek külön szobája van.
- Szia Christian - köszöntöttem a férfit, majd miután becsuktam magam mögött az ajtót neki dőltem és próbáltam kifújni magam, mert úgy ziláltam még mindig, mint aki körbefutotta az egész földgömböt. - Nem baj - eresztettem meg felé én is egy kedves mosolyt, majd felnéztem arcára és hiába akarta elrejteni, hogy minden rendben van, csak úgy sütött szemeiből a tehetetlenség. Nem tudtam rákérdezhetek-e, ugyanis egyetlen egy dolog volt, amitől féltem, az pedig nem más, mint hogy Amarilla bármire is rájöjjön. Még is csak az egyik legjobb barátnőm volt és nem akarok vele ez miatt összeveszni. Végülis, Viviana nem jött rá miért pont Amarilla botlana belénk?
- Elmondod? - kérdeztem csendesen, majd négykézlábra álltam az ágyon és kecsesen odamásztam mellé. - Vagy inkább ne erőltessük? - próbálkoztam megértő lenni. De nem is tudom mit kellett volna most tennem. Hiszen, ha minden igaz, mi csak barátok vagyunk és az az éjszaka egy éjszaka volt. De akkor miért érzem ezt a furcsa bizsergést a bőrömön, ha megérint? A válassz egyszerű, megbolondultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése