Hallgattam Amarillát, akit nem érdekelt volna, ha itt helyben megtépek. Lehet, hogy azt érdemelte volna, de nem tudtam megtenni. Különben is én húztam volna a rövidebbet, mert Amarilla erősebb nálam. Inkább diplomatikusan megbeszélem vele ezt a dolgot. Csak ne mászna bele folyamatosan az életembe. A barátnőmnek nevezi magát, akinek inkább segítenie kellene mint bekavarni. De nem számít, Zoe nyugodj le. Mindent tisztázni fogsz. Most kezded azzal, hogy... HOGY MIT CSINÁL? Képedtem el, és még levegőt is elfelejtettem venni. Bármennyire is utáltam Sebastiant, jelen pillanatban szánalmasnak tartottam amit művelt. Magam se tudtam miért is utáltam őt, de mióta átiratkozott ide, azóta ki nem állhatjuk egymást. Két épkézláb mondatunk sem volt még egymáshoz. Pedig az unokahúgát még bírom is.
- Hogy drogozhat valaki? Én nem ítélem el sem az alkoholt, sem a cigarettát, de ha valaki már a drogokhoz nyúl, akkor kell, hogy legyen valami nyomós indoka, hogy belövi magát - magyaráztam, de a csodálkozástól szemeim még mindig teniszlabda méretűek voltak. Jó családból száramzik, mindent megkap és a legtöbben bírják. A szülei elkényeztetik, erre képes és elbassza a saját életét. Nem is értem, hogy most ezen miért kellett ennyire kiakadnom. Ha nem lesz Sebastian, mert elviszik az elvonóra, hát áldásom rá. Egyel kevesebb lesz az iskolában a tahó parasztok száma.
- Megkérdezted, hogy miért csinálja? Egyáltalán, mióta adagolja magát? Vagy, hogy meddig akarja még ezt csinálni? - zúdítottam rá a lányra kérdéseimet, de most már nyugodtabban. Vissza kellene kanyarodnom ahoz a témához, ahol Amarillát helyre teszem.
- Lehet, hagynod kellett volna, hogy szétverjék a hülye fejét. Legalább lett volna valaki aki helyre teszi. Tényleg nem normális... - túrtam bele hajamba, majd lehuppantam a szomszédos napozó ágyra.
- Figyelj Illa, akkor sem kellene mindig beleszólnod abba, amit tenni akarok. Meg tudom oldani, sőt már Ő is nagy fiú és nincs szüksége arra, hogy pesztrálgasd. Az a változás pedig nem fog egy könnyen menni. Komolyan kell gondolnod... - fürkésztem a lány szemeit, majd kíváncsi tekintetemet megtörtem a napszemüveggel, amit arcomra csúsztattam.
- Hogy drogozhat valaki? Én nem ítélem el sem az alkoholt, sem a cigarettát, de ha valaki már a drogokhoz nyúl, akkor kell, hogy legyen valami nyomós indoka, hogy belövi magát - magyaráztam, de a csodálkozástól szemeim még mindig teniszlabda méretűek voltak. Jó családból száramzik, mindent megkap és a legtöbben bírják. A szülei elkényeztetik, erre képes és elbassza a saját életét. Nem is értem, hogy most ezen miért kellett ennyire kiakadnom. Ha nem lesz Sebastian, mert elviszik az elvonóra, hát áldásom rá. Egyel kevesebb lesz az iskolában a tahó parasztok száma.
- Megkérdezted, hogy miért csinálja? Egyáltalán, mióta adagolja magát? Vagy, hogy meddig akarja még ezt csinálni? - zúdítottam rá a lányra kérdéseimet, de most már nyugodtabban. Vissza kellene kanyarodnom ahoz a témához, ahol Amarillát helyre teszem.
- Lehet, hagynod kellett volna, hogy szétverjék a hülye fejét. Legalább lett volna valaki aki helyre teszi. Tényleg nem normális... - túrtam bele hajamba, majd lehuppantam a szomszédos napozó ágyra.
- Figyelj Illa, akkor sem kellene mindig beleszólnod abba, amit tenni akarok. Meg tudom oldani, sőt már Ő is nagy fiú és nincs szüksége arra, hogy pesztrálgasd. Az a változás pedig nem fog egy könnyen menni. Komolyan kell gondolnod... - fürkésztem a lány szemeit, majd kíváncsi tekintetemet megtörtem a napszemüveggel, amit arcomra csúsztattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése