- Nem veszek fel szoknyát! - kiabáltam rá Nathanielre, és két kezemmel próbáltam kitartóztatni unokabáttyámat a hálószobámból. Természetesen rajta már rajta volt a sötétkék élére vasalt vászon nadrágja, az elegáns cipője, a fehér ingje és az az idétlen nyakkendője, amin az iskola logója díszelgett. Felrugdosom ezt a vad barmot. - Nadrágot akarok! - Próbálkoztam kitartóan, de egyszer csak Nate berobbant az ajtón, kezébe az undormányos sötétkék hagyma szoknyával. Ha pedig ez még nem lett volna elég, felém indult, azzal az anyagfecnivel.
- Lora, délben leveheted - mondta egy szemforgatás kíséretében és lábával berúgta maga után az ajtót.
- Mi az, hogy délben? Tudod te mennyi az idő? Hajnali fél hét!
- Akkor már csak alig néhány óra. Kibírod... - sétált közelebb.
- Ott maradj! Nem veszek fel egy ilyen anyagfecnit. Ebből kint vana lábam! Olyan mintha semmi nem lenne rajtam! Nem megyek ki abban sehova - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, de Nate-et nem érdekelte, csak megfogta a csuklómat.
- Az Evermore-ban szabálykihágásért akár kirúgás is jár. Hemsworthöket pedig innen már évtizedek óta nem rúgtak ki. Nem te leszel a család fekete báránya. Vedd le a nadrágot!
- Nem! - Nekem sem kellett több, felkaptam táskámat, majd elrohantam, de Nathanielt nem tudtam lerázni. Már a földszinti termek előtt jártunk, mikor nem néztem előre és valaki kitette elém a lábát, így hatalmas erőkkel vágódtam el a fényesre csiszolt márvány padlón.
- Darwin. Vagy elengedsz, vagy szétrúgom a tökeidet - rángatóztam, de felesleges volt. Ahogy kétségbeesetten akartam levakarni magamról kezeit, megjött Nathaniel. A szoknyával.... Vegye fel ő. Aztán álljon ki a sarokra.
Sértetten ültem az első padban, előttem pedig Nathaniel támaszkodott.
- Nincs jobb dolgod mint itt unni a kibaszott életedet? Tűnj el - sziszegtem Nate arcába, majd bokán rúgtam. - Ne aggódj, nem veszem le ezt a szart - mondtam undrodóan és nem győztem lejjebb húzgálni a szoknya peremét, ami akarva akaratlanul feljebb csúszott. Elegem van. Legyen vége a mai napnak és írok egy fellebbezést az igazgatónak.
- Gyűlölöm ezt a kócerájt - morogtam magam elé, ahogy leült mellém Nora, majd őt követte Sebastian. Ennyire se hiányzott ember az életemből, mint Massie Block.
- Na, most nagyon gyorsan elhúzod innen a rózsaszín picsádat, vagy kirepülsz azon az ablakon - mondtam ridegen a lánynak, és összeszorítottam ökleimet. - Ribanc...
Ma szerintem nem lesz olyan ember, akibe nem fogok belekötni. És biológia óra. Mióta van nekem biológiám a felsőbb évesekkel? Az első napom és máris kikészültem.
- Máshol nem volt hely? Ez a szék kell a táskámnak - köptem gúnyosan Sebastiannak, aki nem akart elmenni innen. Miért kell minden első napnak ennyire borzalmasnak lennie?
- Lora, délben leveheted - mondta egy szemforgatás kíséretében és lábával berúgta maga után az ajtót.
- Mi az, hogy délben? Tudod te mennyi az idő? Hajnali fél hét!
- Akkor már csak alig néhány óra. Kibírod... - sétált közelebb.
- Ott maradj! Nem veszek fel egy ilyen anyagfecnit. Ebből kint vana lábam! Olyan mintha semmi nem lenne rajtam! Nem megyek ki abban sehova - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, de Nate-et nem érdekelte, csak megfogta a csuklómat.
- Az Evermore-ban szabálykihágásért akár kirúgás is jár. Hemsworthöket pedig innen már évtizedek óta nem rúgtak ki. Nem te leszel a család fekete báránya. Vedd le a nadrágot!
- Nem! - Nekem sem kellett több, felkaptam táskámat, majd elrohantam, de Nathanielt nem tudtam lerázni. Már a földszinti termek előtt jártunk, mikor nem néztem előre és valaki kitette elém a lábát, így hatalmas erőkkel vágódtam el a fényesre csiszolt márvány padlón.
- Darwin. Vagy elengedsz, vagy szétrúgom a tökeidet - rángatóztam, de felesleges volt. Ahogy kétségbeesetten akartam levakarni magamról kezeit, megjött Nathaniel. A szoknyával.... Vegye fel ő. Aztán álljon ki a sarokra.
Sértetten ültem az első padban, előttem pedig Nathaniel támaszkodott.
- Nincs jobb dolgod mint itt unni a kibaszott életedet? Tűnj el - sziszegtem Nate arcába, majd bokán rúgtam. - Ne aggódj, nem veszem le ezt a szart - mondtam undrodóan és nem győztem lejjebb húzgálni a szoknya peremét, ami akarva akaratlanul feljebb csúszott. Elegem van. Legyen vége a mai napnak és írok egy fellebbezést az igazgatónak.
- Gyűlölöm ezt a kócerájt - morogtam magam elé, ahogy leült mellém Nora, majd őt követte Sebastian. Ennyire se hiányzott ember az életemből, mint Massie Block.
- Na, most nagyon gyorsan elhúzod innen a rózsaszín picsádat, vagy kirepülsz azon az ablakon - mondtam ridegen a lánynak, és összeszorítottam ökleimet. - Ribanc...
Ma szerintem nem lesz olyan ember, akibe nem fogok belekötni. És biológia óra. Mióta van nekem biológiám a felsőbb évesekkel? Az első napom és máris kikészültem.
- Máshol nem volt hely? Ez a szék kell a táskámnak - köptem gúnyosan Sebastiannak, aki nem akart elmenni innen. Miért kell minden első napnak ennyire borzalmasnak lennie?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése