Mivel Christiannal beszélni valóm volt, legalábbis én úgy döntöttem, hogy megbeszéljük nézet eltéréseinket, ebéd után elkezdtem öltözködni. Hajamat felzseléztem, magamra kaptam egy fehér inget aminek a felső részét kigombolatlanul hagytam. Hagy nézzék csak, nincs mit szégyelnem. Még mindig nem tudom honnan vannak ilyen mellizmaim, de biztos nem a hangyák hordták össze a nyáron. Egy világos, koptatott farmert vettem fel, szememre csaptam napszemüvegemet, majd telefonomat zsebembe csúsztattam és már indultam is Christianhoz.
Ahogy bekopogtam nem a várt személy nyitott ajtót, hanem Nora Farrel. Istenem, kikészülök ettől a csajtól. Miért kell ennek mindig úgy vigyorognia, mint akinek a füléhez ragasztoták a szájsarkait.
- Hello - köszöntem a lánynak és beletúrtam hajamba. Meglepetten konstatáltam, hogy a lány már be is engedet a lakásba. Nem fél, hogy kirabolom? Vagy esetleg valami bűncselekményt akarok elkövetni? Amint észrevettem, Christian nem volt itthon. Zsebre dugtam karjaimat és egyik vállammal hanyagul neki dőltem a konyha ajtónak, ahonnan ínycsiklandó illatok szálltak kifelé. Nocsak... csak nem ennyire vártak? Habár kétlem, ugyanis nem szóltam senkinek. Ahogy a lány a konyhában tüsténkedett oldalra döntöttem fejemet és kedvtelve néztem végig rajta. Végülis, miért is ne? Régen hányszor csináltam? Mikor még versenyeztünk... annak sem lett eredményhirdetése. És be kell valljam, de élveztem. Ki ne élvezte volna, ha kislányoknak kell elvenni az eszét. Döntöttem. Közelebb sétáltam a lányhoz, majd ahogy tányérokért nyújtózkodott a felső polcra, hozzásimultam és segítettem neki levenni őket.
- Gondoltam segítek - suttogtam kéjesen a fülébe. Még jó, hogy a lány háttal állt nekem, így nem láthatta kaján vigyoromat. Ahogy leeresztettem kezeimet egyikkel végig simítottam hasán. Éreztem ahogy a lány megremeg, így elhúzódtam tőle.
- Egyébként, Christiant keresem - mondtam egyszerűen a lánynak, mintha semmi nem történt volna és felkaptam egy paprika szeletet a tálról és azt kezdtem rágcsálni. - Te hogy hogy itt laksz?
Ahogy bekopogtam nem a várt személy nyitott ajtót, hanem Nora Farrel. Istenem, kikészülök ettől a csajtól. Miért kell ennek mindig úgy vigyorognia, mint akinek a füléhez ragasztoták a szájsarkait.
- Hello - köszöntem a lánynak és beletúrtam hajamba. Meglepetten konstatáltam, hogy a lány már be is engedet a lakásba. Nem fél, hogy kirabolom? Vagy esetleg valami bűncselekményt akarok elkövetni? Amint észrevettem, Christian nem volt itthon. Zsebre dugtam karjaimat és egyik vállammal hanyagul neki dőltem a konyha ajtónak, ahonnan ínycsiklandó illatok szálltak kifelé. Nocsak... csak nem ennyire vártak? Habár kétlem, ugyanis nem szóltam senkinek. Ahogy a lány a konyhában tüsténkedett oldalra döntöttem fejemet és kedvtelve néztem végig rajta. Végülis, miért is ne? Régen hányszor csináltam? Mikor még versenyeztünk... annak sem lett eredményhirdetése. És be kell valljam, de élveztem. Ki ne élvezte volna, ha kislányoknak kell elvenni az eszét. Döntöttem. Közelebb sétáltam a lányhoz, majd ahogy tányérokért nyújtózkodott a felső polcra, hozzásimultam és segítettem neki levenni őket.
- Gondoltam segítek - suttogtam kéjesen a fülébe. Még jó, hogy a lány háttal állt nekem, így nem láthatta kaján vigyoromat. Ahogy leeresztettem kezeimet egyikkel végig simítottam hasán. Éreztem ahogy a lány megremeg, így elhúzódtam tőle.
- Egyébként, Christiant keresem - mondtam egyszerűen a lánynak, mintha semmi nem történt volna és felkaptam egy paprika szeletet a tálról és azt kezdtem rágcsálni. - Te hogy hogy itt laksz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése