Zoe & Nathaniel

A legfelső lépcsőfok tetején ültem, hátamat Nate mellkasának vetve. A helyzet túl romantikus volt. Együtt néztük a napfelkeltét. Legalábbis én néztem, Nate pedig egyenletesen szuszogott mögöttem. Este óta azon gondolkozom, hogyan mondjam el neki, hogy már nem vagyok szerelmes belé. Hiába ismerem már két éves korom óta, nekem ő mindig olyan volt és lesz mint egy báty, a legjobb barátom, akihez odabújhatok, ha baj van, megvígasztal, meghallgat, akinek bármit elmondhatok. De nem tudok rá úgy nézni, mint egy férfire, aki mellett leélem az életem hátra lévő felét és megosztom vele az ágyam.
A tegnapi évnyitó után azonban mégsem tudtam elmondani neki amit érzek. Az apja is leszidta, és akkor még enyhén fogalmaztam meg mondandómat. Majdnem magántanulóként kiküldette Amerikába, mert hogy ott többet tud figyelni a fiára. De mikor meghallottam amin a végén veszekedtek, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Még, hogy Nathaniel Cole Hemsworth a saját neméhez vonzódik. Nem tudom, Dylan ezt honnan vette, de ha megtudom ki volt aki ilyen hülyeségekkel tömi a fejét, megbánja. Szegény Nate, teljesen ki volt akadva. Az apja állítólag ezen jobban fent volt akadva, mint azon, hogy a fia részegen állt egy közönség elé.
Nem tehettem meg. De nem tudom mikor lesz rá megint elég erőm, hogy Nate-el közöljem, hogy bocsika, de már nem szeretlek. Bele fog halni. Én meg az iskola kurvája leszek. Mert az álom pasit megbántottam. Pedig én nem ezt akarom elérni. De majd most beszélek vele. Minél előbb túl leszek rajta, annál jobb. Amint felkel...
- Jó reggelt - csókolt bele a nyakamba, majd még közelebb húzott magához. Én csak elfordítottam fejem. Minden határozottságom elszállt és már ötletem sem volt, hogy kezdjek bele.
- Neked is - öleltem vissza, majd arcomat nyakhajlatába fúrtam, nem tudtam ránézni.
- Kell egy kávé, meg egy cigi. Feljössz velem? - nézett rám ártatlanul pislogó szemekkel, majd meg sem várva válaszomat nyomott egy csókot ajkaimra.
- Menjünk - húztam fel magam után, majd kinyújtóztattam az éjszaka alatt elgémberedett végtagjaimat.
- Ma még nincsenek órák... csinálhatnánk valamit - búgta a fülembe, majd piszkosul elvigyorodott.
- Csinálhatnánk - mondtam színtelenül, majd kezemet az övébe kulcsoltam és elindultunk a kollégiumi fiú hálók felé. Útközben két kávéval lettünk gazdagabbak.

Nate már szájában cigijével sétált le a lépcsőn én pedig elterültem a kanapén. Nem volt jó ötlet kint tölteni az éjszakát, mindenem el volt zsibbadva.
- Hol van mindenki? - kérdeztem csendesen, majd néztem, ahogy Nate neki dől a szélesre tárt teraszajtónak. Mielőtt még szólhatott volna, egy ajtócsapódás szakította meg a reggeli csendet a nappaliban.
- Kérsed parancs, látod, már is érkezik valaki - vigyorgott rám Nate jó kedvűen, majd kifújta a füstöt.